Cannes-tól az Oscar-díjakig: az Andy Vajna-korszak fesztiválsikerei

2018.01.24. 09:33

Harmadik éve sorozatban jelölik a legrangosabb amerikai filmes díjra a magyar alkotásokat. 2016-ban a Saul fia a legjobb idegen nyelvű filmnek járó aranyszobrot nyerte meg, 2017-ben a Mindenki a rövidfilmek között győzött. Idén márciusban Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, Berlinben Arany Medve-díjjal kitüntetett alkotásáért szoríthatunk.

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos több fontos célkitűzéssel vette át a magyar nagyjátékfilmek irányítását. Bár a magyar film korábban is kedvelt volt a nemzetközi fesztiválokon, a Nemzeti Filmalap stratégiája az lett, hogy a nemzetközi tekintélyt a legmagasabb szintig, azaz az Oscar-díjig kiterjedően növelje, úgy, hogy ezek az alkotások ne csupán a zsűrik számára jelentsenek értéket, de a magyar közönséget is visszacsalogassák a mozikba.

A Filmalap első ilyen nagy sikere Szász János A nagy füzet című filmje volt. A 180 millió forinttal támogatott, Kristóf Ágota regényéből készült film 2013-ban elnyerte a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál legrangosabb díját, a Kristály Glóbuszt – ráadásul magyar filmként ez volt az első, amelyet a cseh fesztiválon fődíjjal tüntettek ki, de nem maradt egyedüli: Hajdu Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál 2016-ban nyert Kristály Glóbuszt.A nagy füzet lett Magyarország hivatalos jelöltje a 2014-es Oscar-díjra, s bár végül nem vett részt a gálán, de bekerült a kilenc legjobb idegen nyelvű film közé. Ami két és fél évtizedes rossz szériát tört meg: utoljára a Mephistó-val Oscart nyert Szabó István Hanussen című filmje jutott közel a nagyjátékfilmes díjhoz 1989-ben, de a dán Bille August Hódító Pelle című filmje elhozta előle az elismerést (a rövid animációk kategóriájában pedig M. Tóth Géza Maestro című filmje került be a legjobb öt közé).

A nagy füzet után a cannes-i fesztiválon az Un Certain Regard kategória fődíját elnyerő Fehér isten-t nevezte Magyarország az Oscarra, de Mundruczó Kornél kutyás filmjét végül nem jelölték a díjra.

2016-ban viszont a Saul fia megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Nemes Jeles László alkotása tulajdonképpen minden elképzelhető elismerést besöpört. A Filmalap 310 millió forintos támogatásából megvalósult, a holokauszt témáját nem szokványos módon ábrázoló alkotás 2015-ben Cannes-ban elnyerte a fesztivál nagydíját, a kritikusok által odaítélt FIPRESCI-díjat, a Francois Chalais-díjat, illetve Zányi Tamás hangmérnök a fesztivál technikai-művészi elismerésével, a Vulcain-díjjal térhetett haza Cannes-ból. A Saul fia Szarajevóban a zsűri különdíját, Stockholmban a legjobb rendezőnek járó díjat nyerte el, Erdély Mátyás operatőr munkáját a bitolai nemzetközi operatőrfesztiválon és a Camerimage filmfesztiválon is kitüntették, miközben a New York-i és Los Angeles-i filmkritikusok is díjakkal ismerték el a filmet.

A Saul fia brit moziplakátjaForrás: Curzon

2016-ban a Saul fia lett az első magyar alkotás, amely megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-ot, majd kisvártatva a film az Oscar-gálán is első lett kategóriájában. 2017-ben pedig a legrangosabb brit filmes díjat, a BAFTA-t hozta el – magyar filmek közül ez eddig csak Szabó István Redl ezredes című filmjének sikerült, 1985-ben.
A Saul fia Oscar-díja után tavaly Deák Kristóf Mindenki című alkotása nyerte meg a legjobb rövidfilmnek járó aranyszobrot.

Salma Hayek és Deák Kristóf a 89. Oscar-gálánForrás: AFP

A Mindenki ugyan nem a Filmalaptól, hanem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól kapott támogatást – a legmagasabb odaítélhető összeget, 8 millió forintot. Deák Kristóf filmje egyébként minden fontosabb kisfilmes nemzetközi fesztiválon elindult, 2016 júniusában például elnyerte a tokiói Short Shorts fesztivál nemzetközi kisjátékfilm kategóriájának fődíját és a fesztivál fődíját is, de a Chicagói Nemzetközi Gyerekfilmfesztiválon is a legjobb kisjátékfilm lett – mindkét fesztivál Oscar-kvalifikáló mustrának számít.

A magyar film nagy sikere volt az is, hogy tavay beválogatták a Cannes-i filmfesztiválra Mundruczó Kornél filmjét, a Filmalap 700 millió forintos támogatásával készült Jupiter holdját. A bemutatón percekig tapsolták a nézők az újszerű produkciót. A legendás fesztiválon mutatta be egyébként új rendezését Sofia Coppola, ahogy vetítették például Michael Haneke filmjét is, a Happy Endet.

Idén Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének szoríthatunk a márciusi Oscar-gálán. A Filmalap által támogatott alkotás eddig is számos elismerésben részesült. Tavaly elnyerte az A-kategóriás Berlinale fődíját, az Arany Medvét, de Sidney-ben is fődíjjal jutalmazták. Herbai Máté operatőr munkáját a Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál fődíjával tüntették ki, a film női főszereplője, Borbély Alexandra pedig elnyerte a legjobb színésznőnek járó Európai Filmdíjat.Elsősorban a filmeseké az érdem, de a sorozatos fesztiválsikerek mögött nem csak a remek filmes teljesítmény áll. A Testről és lélekről Oscar-jelölését követő sajtótájékoztatón a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója, Havas Ágnes elmondta, rengeteg tapasztalatot halmozott fel az elmúlt idők remek fesztiválszezonja, benne a Saul fia és a Mindenki sikeres Oscar-kampánya során, amit maximálisan igyekeznek a filmek utógondozásának szolgálatába állítani – azaz nem engedik el az alkotók és a filmet forgalmazók kezét.

A Filmalap a filmelőállítók és a filmterjesztők számára egyébként is marketingtámogatást biztosít, de egyedi pályázat útján a fesztiválokon való szereplést is segíti.

Legutóbb például az A Woman Captured nevezését támogatták az idei Sundance-re: Tuza-Ritter Bernadett filmje lett az első magyar dokumentumfilm a legrangosabb amerikai független filmes fesztivál versenyprogramjában.A magyar filmek nemzetközi tekintélyének növelése mellett ugyancsak fontos cél a magyar közönség visszahódítása – ez 2017-ben sikerült is, majdnem másfél millióan néztek hazai filmeket. Ráadásul a legnézettebb magyar alkotások között ott volt az azóta 100 ezer néző fölött járó Testről és lélekről is, azaz bebizonyosodott, hogy jó forgalmazási stratégiával egy szűkebb közönségérdeklődésűnek gondolt film nézőszámát is át lehet segíteni a bűvös határon. Sőt, az Oscar-nyertes Saul fiá-t is negyedmillió hazai néző látta, és nem kevesen az Oscar-díj miatt lettek kíváncsiak a magyar filmre.
Miközben a "közönségbarát" filmek sem feltétlenül kell, hogy kimaradjanak a fesztiválozásból.Kincsem (2017 legnézettebb magyar filmje) kiválóan szerepelt a kaliforniai Wine Country Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a legjobb külföldi film, a legjobb operatőr, valamint a legjobb forgatókönyv díját is elnyerte. Antal Nimród akciófilmje, A Viszkis pedig Varsó és Chicago nemzetközi fesztiváljain szerepelt – utóbbiról Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmje hozta el a közönségdíjat.

Ahogy a magyar fim nagy sikere az is, hogy tavaly Cannes-ban Nemes Jeles László idén pedig Velencében Enyedi Ildikó volt zsűritag a filmfesztiválon olyan világsztárokkal együtt, mint Donald Sutherland vagy Anette Benning.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK