Romániában is hatalmas siker A Viszkis

A Viszkis (Szalay Bence)
Vágólapra másolva!
Hatalmas érdeklődés övezi Romániában is A Viszkist, amit egy hét alatt 15 ezren néztek meg a határon túli mozikban. A sikerben közrejátszhat, hogy Ambrus Attila csíkszeredai származású, ahogy a rendező, Antal Nimród dédapja is, A Viszkist azonban nem csak Erdélyben kedvelik a nézők.
Vágólapra másolva!

Január 26-án tartották Bukarestben a film romániai premierjét, amelyen a szakmai közönség megtapsolta az alkotást. A Taylor Projects eredeti terve szerint Ambrus Attila csíkszeredai származása okán a filmet csak Erdélybe vitték volna el.

A rendkívüli érdeklődés miatt azonban számos bemutatót tartottak a Kárpátokon túl is, Románia észak-keleti részétől a déli megyékig számos városban láthatták a nézők.

A film így eljutott például Suceava, Galac (Galati), Medgidia, Karánsebes (Caransebes) és Vulkán (Vulcan) közönségéhez. A Vándormozi és a Taylor Projects olyan településeken is bemutatta a filmet, ahol nincsen filmszínház.

Jelenetkép A Viszkisből Forrás: Intercom/Szabó Adrienn

Felvidéken is elvitték A Viszkis-t: három vetítése volt a révkomáromi Tatra moziban, de hamarosan bemutatják Párkányban és más városokban is. Pénteken kezdődik a film bemutatója a Vajdaságban Adán, majd további vetítések következnek Zentán, Szabadkán, Topolyán, Szenttamáson és sok más településen.

A Viszkis (Szalay Bence) Forrás: Intercom/Szabó Adrienn

Antal Nimród alkotása Ambrus Attila életét dolgozza fel. A székely származású budapesti bankrablót a magyar rendőrség hat éven keresztül nem tudta elkapni. 13 évig tartó börtönbüntetése alatt szakmát tanult, majd megragadta az élet által számára kínált második esélyt, új életet kezdett, ma saját kerámiamárkájából él.