Húsba vág a Genezis előzetese

Genezis
Vágólapra másolva!
A Saul fia juthat eszünkbe, annyira gyomorszorító előzetes érkezett a Genezishez. Bogdán Árpád második nagyjátékfilmje idén egyedül képviseli Magyarországot a nagy presztízsű 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panorama Special válogatásában, ahol február közepén lesz a világpremierje.
Vágólapra másolva!

Egy hete adtunk róla hírt, hogy Bogdán Árpád Genezis címmel készült második mozifilmjét meghívta a Berlini Filmfesztivál. A rasszista gyilkosságsorozatról szóló film roppant intenzíven kezdődő traileréről a Saul fia tömény iszonyata juthat eszünkbe.

A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora hirtelen véget ér, amikor egy kegyetlen támadásban elveszíti a családját. A munkájába temetkező sikeres ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét.

A nyomozás során megismerkedik az ügyben tanúként résztvevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről.

Bogdán Árpád számos színházi és filmes projektet követően Boldog új élet című mozifilmjével debütált, melyet több díjjal, köztük a legjobb elsőfilm díjával jutalmazott a Magyar Filmszemle 2007-ben; a nemzetközi premier a Berlinalén volt, ahol a zsűri elismerő oklevéllel méltatta. A Boldog új élet beutazta a világot, és mind a kritikusok, mind a közönség körében sikert aratott.

Bogdán Árpád: Genezis Forrás: Filmalap

A Genezis a Mirage Film és a Focusfox koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával, producere Taschler Andrea és Ferenczy Gábor. A film forgatókönyvét is Bogdán Árpád jegyzi, a fejlesztés a ScriptEast nemzetközi forgatókönyv-fejlesztő workshop és a Filmalap közreműködésével zajlott.

A főszerepekben Cseh Anna Marie (Fiatalság, A fény ösvényei), valamint Csordás Milán és Illési Enikő Anna amatőr színészek láthatók.

Az operatőr Dobos Tamás (Apaföld, Lágy eső), a zeneszerző Víg Mihály, Tarr Béla állandó alkotótársa, a vágó Politzer Péter (Before Dawn, Fehér tenyér, Férfikor) volt.

A Genezis április 12-től lesz látható a mozikban, a magyarországi díszbemutató áprilisban lesz a Titanic Filmfesztiválon.