Itt az első kép Terry Gilliam álomprojektjéből

Vágólapra másolva!
Megjelent az első kép Terry Gilliam várva-várt szerelemprojektjéből, Az ember, aki megölte Don Quijotét-ből. A jelenetképen Jonathan Pryce látható Don Quijote-ként, Adam Driver pedig Sancho Panzaként követi.
Vágólapra másolva!

A képet Andrea Corsini osztotta meg Twitteren, egyenesen a Berlinaléról. A Monty Python-tag Terry Gilliam 17 év után végre elkészült áhított filmjével, amit idén mutat be. A filmben Adam Driver egy reklámmenedzsert alakít, aki visszautazik az időben a XVII. századi Spanyolországba, ahol találkozik Don Quijotével (Jonathan Price).

A rendező már három évtizede el akarja készíteni Cervantes-adaptációt, amit már 2000-ben is elkezdett forgatni, de egy hihetetlen pechsorozat miatt a projekt meghiúsult. A külső helyszínen NATO-repülőgépek dübörögtek, a női főszerepet alakító Jean Rochefort hátsérülést szenvedett, a díszleteket pedig viharok tették tönkre. A legendásan rosszul sikerült forgatásról külön dokumentumfilm készült Lost in La Mancha címmel.