Mozit neveztek el a 13 Oscar-díjra jelölt film rendezőjéről

Guillermo Del Toro az Arany Oroszlánnal
Vágólapra másolva!
Guillermo del Toro nyitja meg a róla elnevezett mozit a szülővárosában, Guadalajarában megrendezett filmfesztiválon.
Vágólapra másolva!

Az új filmszínházat március 10-én avatják fel a fesztivál egyik fénypontjaként - írta vasárnap a Variety.com arra is utalva, hogy del Toro legújabb filmje, A víz érintése több Oscar-kategóriában,

köztük a legjobb film és rendezés mezőnyében is díjazott lehet addigra, mivel az Oscar-gálát március 4-én rendezik meg.


A fesztiváligazgató, Ivan Trujillo elmondta, hogy az új mozival a város a fesztivál helyszíneit is szeretné bővíteni.

A nemzetközi filmmustrán 11 alkotás verseng a Mezcal-díjért, amely 27 ezer dolláros (7 millió forintos) pénzjutalommal jár. A mezőnyben öt mexikói filmrendező alkotása is szerepel. A fesztiválon a legjobb mexikói játékfilmet is jutalmazzák, továbbá közönségdíjat is átadnak.

A versenyfilmek között lesz Ignacio Ortiz Traición (Árulás) című apa-lánya drámája is. A nagy tekintélyű, veterán rendező korábban többször is elnyerte a mexikói Oscart, az Ariel-díjat.

A fesztiválon a tavaly készült 170 mexikói film közül 65 látható majd - mondta a fesztiváligazgató, aki elégedett volt az idei mustra műfaji sokszínűségével is.

A 33. Guadalajarai Nemzetközi Filmfesztivált március 9. és 16. között rendezik meg.