104 évesen meghalt a Batman-filmek producere

Benjamin Melniker
Vágólapra másolva!
Benjamin Melniker nevéhez fűződik az eddig elkészült összes Batman-mozifilm egészen Tim Burton 1989-es Batman - A denevérember című klasszikusa óta. A producer összesen 62 filmen dolgozott karrierje során. 104 évet élt. 
Vágólapra másolva!

Az 1913-ban született Benjamin Melniker 1939-ben kezdte pályáját Hollywood egyik nagy stúdiójánál, az MGM-nél. Egészen a stúdió vezetőségéig küzdötte fel magát, az volt a beceneve, hogy

A stúdiónál olyan filmek megszületésénél bábáskodott, mint a Ben Hur, a 2001: Űrodüsszeia és a Doktor Zsivágó.

Karrierje viszont 1979-ben indult be igazán, amikor társával, Michael E. Uslannel megvette a Batman-képregények megfilmesítésének jogait.

Ettől kezdve rengeteg Batman-filmet készített, beleértve mozifilmeket és tévés animációkat. Még a tavalyi Az Igazság Ligája producere is ő volt.

Benjamin Melniker Forrás: The Hollywood Reporter

Melniker halálának hírét Uslan osztotta meg Facebookon, kiemelve, hogy alkotótársa

és noha mindent tudott az amerikai filmipar belső ügyeiről, sosem adott interjút, memoárt is hiába kértek tőle.