Jennifer Lawrence magabiztosabb lett a meztelenkedéstől

Jennifer Lawrence
Vágólapra másolva!
A Vörös veréb alkalmával Jennifer Lawrence először meztelenkedett filmben. A színésznő ennek kapcsán felidézte, amikor 2014-ben ellopták a meztelen fotóit, amelyek aztán bejárták az internetet. Lawrence elmondta, erősebbnek érzi magát, mióta meztelenül szerepelt a mozivásznon.
Vágólapra másolva!

Jennifer Lawrence a Vörös veréb New York-i premierje után beszélt meztelen jelenteiről, írta meg a Variety. A színésznő arról beszélt, hogy a 2014-es hackelés óta

A Vörös veréb szexjeleneteinek forgatása viszont megerősítette az önbizalmát.

Jennifer Lawrence Forrás: STEPHEN LOVEKIN/VARIETY/REX/SHUTTERSTOCK

A Magyarországon forgatott Vörös veréb március 1-jén debütál a honi mozikban, hazánkban 18-as korhatárt kapott.