Lady Bird: Zűrzavaros kamaszkor

2018.03.02. 14:09

Greta Gerwig, az amerikai független film üdvöskéje írt már pár forgatókönyvet, másokkal közösen (Noah Baumbachhal például a Frances Ha és az Amerikai álomlány emlékezetes), és Joe Swanberggel közösen rendezett is (Nights and Weekends), de önálló íróként és rendezőként a Lady Bird-del debütált. Őszinte, szókimondó, életszerű és zabolátlan alkotás lett az „elsőfilmes" végeredmény.

A Lady Bird egyik nagy erénye, hogy kerüli a szentimentális nosztalgiát: noha a kora kétezres években játszódik (nagyjából akkor, amikor a rendezőnő is 17-18 éves lehetett), nem szépíti sem az időszakot, sem a kamaszkort, de nem is moralizál azon, mennyire rögös a felnőtté válás útja. Másfél órányi filmidőbe zsúfol bele egy évet, a főszereplőnő utolsó középiskolai évét egy katolikus iskolában, a félmilliós kaliforniai Sacramentóban.

Saoirse RonanForrás: UIP-Duna Film

Szinte amerikai filmes közhely, hogy a továbbtanulás és az az előtti év vízválasztó a középosztálybeli fiatalok életében. A főiskola/egyetem kiválasztása nem csupán a pályaválasztás/életmodell szempontjából fontos, nem csak a képzés színvonala, de a campus földrajzi elhelyezkedése is jelentőséggel bír, minél távolabb a szülői háztól, annál jobb – a szárnypróbálgató gólyák és szüleik könnyes búcsúja a kollégiumi szobaajtóban, reptéren, buszpályaudvaron pedig az önállóság felé vezető út kiemelt rituáléja.

A tinédzserekről szóló filmekben (kiváltképp a komédiákban) általában az utolsó középiskolai év az, amikor mindennek meg kell történnie, meg kell élni az utolsó (vagy épp első) kamaszkori szerelmet, el kell kezdeni leszakadni a szülőkről, át kell értékelni barátságokat satöbbi. Műfaja válogatja, hogy a tipikus coming-of-age filmekben mire fektetik a hangsúlyt, a Lady Bird mindenesetre mindenből felvillant valamit, úgy, hogy igyekszik elkerülni a sablonokat, az egyébként fontos életkori epizódokat a helyén kezeli, és a történet középpontjába a kamaszlány és édesanyja konfliktusoktól terhelt kapcsolatát helyezi. Vagyis a leválás és az elengedés megpróbáltatásait.

Saoirse Ronan és Laurie MetcalfForrás: UIP-Duna Film


A magát Lady Birdnek elnevező Christine McPherson (Saoirse Ronan) nem találja a helyét, sem Sacramentóban, sem a katolikus iskolában, ahová szülei beíratták, sem a családban, sem emberi kapcsolataiban, de leginkább a saját bőrében. Anyja (Laurie Metcalf) két műszakban dolgozik a helyi kórházban, keményen fogná a lányát, mert azt szeretné, ha a legtöbbet hozná ki magából, ugyanakkor meg kell birkóznia a mindennapok anyagi nehézségeivel (a depressziótól szenvedő apát épp elbocsátják az állásából), ezért jobban örülne, ha a lánya egy közeli állami főiskolára menne továbbtanulni, miközben a helyét kereső Lady Bird inkább választana előkelő New York-i egyetemet, bölcsészkarral és kellő távolsággal a családtól.
Konfliktusuk tehát ebben a jellemző érdekellentétben áll: a lány keresi önmagát, ábrándozik és lázad, az anya, puszta szeretetből és féltésből visszatartaná a gyermeket – igaz, sokszor csak a rosszat látja meg benne, túl kemény (bár kiderül, számára semmilyen pozitív anyakép nem adatott meg) és legalább annyira frusztrált, mint a lánya. Tipikus kamasz és tipikus szülő csatározik, miközben Lady Bird (minden szülői intés ellenére) esik egyik hibából a másikba, hogy végül azt a tanulságot is leszűrhesse magának, hogy a gyökerek táplálják az új hajtást, és hogy a katolikus neveltetés nem csak szigorról szól, sőt.


Végtelenül egyszerű és tipikus történet – a Lady Bird-öt az teszi izgalmassá, ahogy Gerwig (se túl könnyed, se túl komoly módon) feldolgozza. A másfél órás időkeretet ugyanis igyekszik olyan tömören és izgalmasan kitölteni, hogy még egyes, életkorilag nem teljesen logikus epizódok is (például miért 17-18 évesen akar magának új barátokat, amikor ez általában inkább kicsit korábban „időszerű", még akkor is, ha ezt részben egy új szerelem indokolja, vagy épp az, hogy leginkább ő nem érti saját magát) elfogadhatóak lesznek, miközben a kamaszkor általános igazságait nem szájbarágósan, hanem természetes (hol kínos, hol vicces, hol drámai) valójukban villantja fel, nem kevés egészséges humorral fűszerezve.
Greta Gerwig összetett és bonyolult karaktereket írt, akiknek életre keltését remek színészekre bízta. Lady Bird szerepében Saoirse Ronan valósággal brillírozik, ahogy Laurie Metcalf is kiválóan alakítja a keményen szerető édesanyát, de Beanie Feldstein, Lucas Hedges vagy épp Timothée Chalamet is remekel.

Saoirse Ronan és Lucas HedgesForrás: UIP-Duna Film

A Lady Bird felnövekvés-története tele van melegséggel és szeretettel, még akkor is, ha címszereplője sokszor idegesítő, önző és bugyuta. Persze épp ez a kamaszkép teszi emberivé és hitelessé: nem kertel és nem szépít, nem misztifikálja a tizenévesek világát, csak igyekszik visszaadni annak a korszaknak a hangulatát, amin minden (szerencsés) ember átesik így vagy úgy.