Közeleg a Friss Hús rövidfilmfesztivál

Vágólapra másolva!
A Daazo.com 2018 tavaszán újra megrendezi a Friss Hús Budapest nemzetközi rövidfilmfesztivált. Az eseménysorozat a Toldi moziban lesz 2018. április 3. és 8. között. A filmvetítések mellett pitchfórum és egyéb szakmai programok várják a közönséget. Idén először LMBT-tematikájú filmekből és horrorfilmekből összeállított válogatás is lesz a fesztiválon.
Vágólapra másolva!

Idén hatodszorra rendezik meg a Friss Hús rövidfilmfesztivált, amely 2018. április 3. és 8. között lesz Budapesten, a Toldi moziban.

A fesztivál látogatóinak száma évről évre egyre magasabb: tavaly márciusban már több mint kétezren vettek részt a Friss Húson.

A szervezők 2016. január után készült nemzetközi és magyar rövidfilmekből válogatják ki a fesztivál programjában vetítendő filmeket.

A Friss Hús elsődleges célja a legújabb magyar és nemzetközi rövidfilmek bemutatása, valamint egy olyan szakmai fórum építése, ahol a visszajelzést kereső alkotók közönség előtt mutathatják meg alkotásaikat.

A vetítések rendre telt házasak és jelentős szakmai és sajtóvisszhangot keltenek.

A kiegészítő kulturális eseményeken, kerekasztal-beszélgetéseken és workshopokon az elmúlt években több száz filmkedvelő vett részt. A Friss Hús az első sikeres fesztivál óta eltelt években szakmai programokkal, pitchfórummal és nemzetközi válogatással bővült: a programsorozat keretében éppúgy bemutatkoznak a jövő projektjei, mint az elmúlt két év magyar és nemzetközi rövidfilmes termésének legjava.

A fesztiválon fontos szerepet kapnak a televíziós műsorok is: a szakmai programok között 2018-ban megújult formátumban kapnak szerepet a televíziós gyártással foglalkozó események.

A 2017-es fesztiválon volt először kritikaíró workshop, amely nagy sikerrel zárult: idén is várják a filmes újságírói és kritikusi pályára készülőket a workshopra és az azt követő versenyre. 2018-ban lesz először LMBTQ-szekció az elmúlt év legjobb meleg témájú kisfilmjeivel, valamint horrorfilmekből összeállított program, amelyet késő esti vetítéseken láthat a közönség. E két új szekcióban a közönség által legjobbnak ítélt alkotást közönségdíjjal fogják jutalmazni

A Friss Hús magyar válogatásának legjobban sikerült filmjei minden évben eredményesen szerepelnek nemzetközi filmfesztiválokon: a

2016-os Friss Hús különdíjának nyertese, Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje Oscar-díjat nyert,

Cannes-ban pedig Andrasev Nadja filmje, a szintén a Friss Húson bemutatkozó A nyalintás nesze című animációja kapott díjat, Bucsi Réka LOVE című animációját több tucat nemzetközi filmfesztiválon vetítették.

Az idei fesztiválra közel 200 magyar és 1600 nemzetközi rövidfilmet neveztek az alkotók, több mint 65 országból.

Ahogy tavaly is, az animációs és az élő szereplős filmeket külön kategóriába lehetett nevezni. A fesztivál utolsó napján osztják ki a díjakat. A magyar versenyprogramban a legjobb magyar élő szereplős rövidfilm, a legjobb magyar animációs rövidfilm, a legjobb színész és a legjobb színésznő díját ítélik oda, valamint több különdíjat is kiosztanak.