Nem engedték őket versenybe, ezért a Netflix kivonul a cannes-i filmfesztiválról

Vágólapra másolva!
A Netflix internetes műsorszóró és produkciós vállalat nem fog részt venni az idei cannes-i filmfesztiválon - jelentette be szerdán a Variety című amerikai film szaklapnak adott interjújában Ted Sarandos tartalomszolgáltatásért felelős igazgató.
Vágólapra másolva!

"A fesztivál szervezői világos üzenetet küldtek az új szabállyal, amely kitilt minden filmet a versenyprogramból, ha nem mutatják be azokat a francia mozikban. A Netflix versenyen kívül bemutathatná filmjeit Cannes-ban, de nem látja értelmét ennek" - hangsúlyozta Sarandos.

- magyarázta.

Tavaly komoly vitát váltott ki, hogy a Netflix két filmje bekerült a versenyprogramba.

Az amerikai streaming óriás következetesen kitart stratégiája mellett, hogy saját gyártású filmjeit előfizetői számára teszi hozzáférhetővé, és ezzel párhuzamosan csak korlátozottan forgalmazza a mozikban. A francia filmfesztiválon és a francia mozis világban azonban ez tiltakozást váltott ki. A cannes-i mustra ennek hatására vezetett be egy új szabályt: a versenyben szereplő filmeket be kell mutatni a francia mozikban.