Meghalt az Arany Pálma-díjas rendező

'You See, I'm One Of You' film photocall, Milan, Italy - 10 Feb 2017 YOU SEE I'M ONE FILM PHOTOCALL MILAN ITALY 10 FEB 2017 ERMANNO OLMI Film Director Alone Male Personality 55897398 Mandatory Credit: Photo by Flavio Lo Scalzo/AGF/REX/Shutterstock (832732
Ermanno Olmi
Vágólapra másolva!
86 évesen meghalt Ermanno Olmi olasz rendező, akinek A facipő fája című alkotása Arany Pálma-díjat nyert 1978-ban a cannes-i fesztiválon. 
Vágólapra másolva!

A rendező hosszú betegség után halt meg az észak-olasz Asiago városában, felesége és gyerekei körében.

A rendező humanista drámákkal aratott sikereket, ilyen az eltűnő paraszti világot ábrázoló A facipő fája is, ami a szülővárosához, Treviglióhoz közeli Bergamóban játszódik.

Pályáját rövid dokumentumfilmekkel kezdte, gyakran dolgozott amatőr színészekkel.

Ermanno Olmi Forrás: Flavio Lo Scalzo/AGF/REX/Shutter/Copyright (c) 2017 Shutterstock.

1988-ban Velencében Arany Oroszlánt nyert A szent iszákos legendája című filmjével, amiben Rutger Hauer játszotta a főszerepet.

Az Imdb.com szerint több mint 90 filmet rendezett.