Stan Lee is belekeveredett a hollywoodi szexbotrányokba

Stan Lee
Vágólapra másolva!
Stan Lee-t beperelték szexuális zaklatásért, állítólag egy masszőzzel viselkedett helytelenül. Nem először vádolják ilyesmivel a Marvel legendás alkotóját, de ő most is tagad.
Vágólapra másolva!

Maria Carballo két, 2017-ben történt masszírozás miatt pereli a 95 éves Lee-t.

Szerinte Lee fogdosta magát, nyögdösött és a nő lábát a nemi szervéhez nyomta.

Carballo 50 ezer dollárt szeretne kártérítésnek és perköltségnek. Azt mondta, a MeToo kampányhoz csatlakozik a bejelentéssel. Ezt nyilatkozta:

Stan Lee Forrás: NME

Lee olyan legendás képregényhősök alkotójaként ismert, mint Pókember, Hulk, Vasember és az X-Men csapat.

Már januárban is megvádolták azzal, hogy fogdosta az otthonában dolgozó ápolónőket.

Ő akkor is mindent tagadott. Lee-nek nem ez a per az egyetlen problémája, februárban arról beszélt, hogy tüdőgyulladással küzd, Kevin Smith pedig annyira aggódott az épségéért, hogy felajánlotta, költözzön hozzá.