Terry Gilliam stroke-ot kapott, kórházba szállították

Jean Rochefort és Terry Gilliam a The Man Who Killed Don Quijote című film félbeszakadt forgatásán
Jean Rochefort és Terry Gilliam a The Man Who Killed Don Quijote című film félbeszakadt forgatásán
Vágólapra másolva!
Terry Gilliam kisebb stroke-ot kapott, így nem tudott elmenni egy tárgyalásra, ami arról döntött, levetíthetik-e a cannes-i fesztivál zárófilmjeként új projektjét, a The Man Who Killed Don Quixote (Az ember, aki megölte Don Quijotét) című filmet. 
Vágólapra másolva!

A 77 éves rendezőt időközben kiengedték a kórházból.

A bírósági tárgyalás verdiktje még ismeretlen, így nem tudni, levetítik-e Cannes-ban május 19-én a Monty Python-tag új filmjét.

Jean Rochefort és Terry Gilliam a The Man Who Killed Don Quijote című film félbeszakadt forgatásán Forrás: IFC Films

Korábban itt írtunk arról, hogyan próbálja elvenni a filmet a rendezőtől a producer, Paulo Branco, aki ezt nyilatkozta:

Gilliam ügyvédje, Benjamin Sarfaty szerint nem lenne jogos kitiltani a filmet Cannes-ból, és hogy