Bűnös vágy a második világháborúban: 75 éves a Megszállottság

2018.05.16. 16:12

A Megszállottság nem csupán Luchino Visconti filmrendezői pályáját indította el, de a filmművészetet megújító irányzatot, az olasz neorealizmust is. A film nehezen született, és gyorsan betiltották a második világháborús Olaszországban, nem sokon múlt, hogy a fasiszták végleg megsemmisítsék a szenvedélyről készült korszakalkotó művet.

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1943. május 16-án mutatták be Olaszországban a Megszállottság (Ossessione) című filmet. Luchino Visconti (teljes nevén: Don Luchino Visconti di Modrone, Lonate Pozzolo hercege, az 1906-ban született és 1976-ban meghalt film-, színpadi és operarendező gazdag milánói család sarjaként Nagy Károly leszármazottja volt) első rendezése James M. Cain A postás mindig kétszer csenget című regényén alapul, de a gyilkosságba torkolló szenvedély történetéből Visconti a második világháborús Olaszország korszakának tűpontos tablóját festette meg. A Megszállottság-ot a filmtörténészek ma a neorealista irányzat első jelentős műveként tartják számon, naturalista eszközhasználata, hiteles környezetrajza szakított a stilizált „fehértelefonos" művek világával, visszavezette a filmet a valósághoz.
A neorealizmus később olyan filmtörténetileg jelentős filmekben csúcsosodott ki, mint a Róma, nyílt város (Roberto Rossellini, 1945), a Biciklitolvajok (Vittorio De Sica, 1948) vagy a Keserű rizs (Giuseppe De Santis, 1949). Neorealizmus nélkül nem lett volna Fellini, Pasolini és Antonioni (hiába is támadta előbbi „átmeneti” filmjét, az 1954-es Országúton-t a neorealizmus néhány alapító atyja, hiszen maga Rossellini is új utakra kanyarodott korábbi filmjével, a Stromboli-val). De az olasz neorealizmus olyan más irányzatokra is hatással volt, mint a francia új hullám és az új lengyel filmiskola.
A Megszállottság tehát irányzatot indított és – ha csak áttételesen is, de – formálta a világ filmművészetének egészét. Fontos ugyanakkor, hogy a film egy másik, francia rendező látásmódját is magán viseli: Visconti a harmincas években Jean Renoir asszisztense volt. Ráadásul épp Renoir adta Visconti kezébe Cain regényének kivonatos, francia fordítását.

Megszállottság (Massimo Girotti és Clara Calamai)Forrás: AFP

A Megszállottság keletkezéstörténete egyébként is meglehetősen kalandos, ugyanis a fasiszta Olaszországba Párizsból hazatérő Visconti eredetileg a (rendező látásmódját szintén nagyban megihlető) realista regényíró Giovanni Verga két művét, a Malavoglia család-ot és a Gravina szeretőjé-t szerette volna filmre vinni. Csakhogy a „verista" Verga műveinek megfilmesítését a fasiszta cenzúra nem engedélyezte, Visconti ekkor ajánlotta az amerikai James M. Cain A postás mindig kétszer csenget című bestsellerét, s a cenzorok a szenvedélyből fakadó „bűn és bűnhődés" sztorira rá is bólintottak.

Csakhogy az amerikai történetből Visconti olasz filmet készített, méghozzá a rá nagy hatással bíró „tiltott" Verga és a francia rebellis Renoir modorában. A forgatókönyv megírásához pedig a milánói Cinema magazinból válogatott segítőtársakat, olyanokat, akik később fontos szerepet játszottak a neorealista irányzat kibontakozásában: Mario Alicata, Gianni Puccini, Antonio Pietrangeli és Giuseppe De Santis.
A Pó vidékére vonult forgatni (itt készült Antonioni első filmje, a Pó népe, majd Giuseppe de Santis Tragikus hajsza című alkotása, és Visconti laza Verga-adaptációja a dokumentarista Vihar előtt – vagyis a táj a modern olasz filmművészet „forrásvidéke"), ahol olasz szempontból tudott hiteles környezetet biztosítani produkciójához.
A film „hőse" a fiatal csavargó, Gino (Massimo Girotti) betér egy út menti fogadóba, ahol a Bragana nevű idős tulajdonos épp segítőt keres. Miután Gino meglátja Bragana fiatal és vonzó feleségét (Clara Calamai) elvállalja a munkát, majd viszonyt kezd a nővel. Később kitervelik, hogy megölik a fogadóst, az életbiztosításból pedig új életet kezdenek.


A fordulatoktól sem mentes történetben persze az az igazi csavar, hogy a hangsúlyt a rendkívül erős képi világra helyező Visconti olyan filmet készített, ami voltaképp a közegmagányt ábrázolja, azt, hogy mennyire igyekeznek hősei megszabadulni a környezetüktől – a gyilkosság csupán velejárója a folyamatos „menekülésnek".

Ez pedig egyszersmind magában is foglalta a társadalom- és áttételesen a világháborús politika kritikáját, ami miatt a hatóságok kegyetlenül lecsaptak. Rómában és Észak-Olaszországban néhány vetítés elég volt ahhoz, hogy az egyházi és fasiszta hatóságok kimondják: a film bűnös. A filmet betiltották, a kópiákat lefoglalták és megsemmisítették, s ha Visconti el nem rejt egy kópiát a filmjéből, akkor a Megszállottság nem marad fenn az utókor számára. Később erről a kópiáról készültek az európai mozikat is meghódító másolatok – az Egyesült Államokban viszont nem lehetett bemutatni a filmet, mivel a rendező a forgatáskor nem kért engedélyt a Cain-regény megfilmesítési jogait birtokló MGM-től.

A Megszállottság a mai napig friss film. Az amerikai, de egyetemes, archetipikus történetből forgatott film erejét a letisztult ábrázolás, a hiteles környezetrajz, az emberi sorsok és társadalmi viszonyok lélektani alapossága adja.
Érdekes, hogy Giuseppe De Santis visszaemlékezése szerint a film címe eredetileg Mocsár lett volna, s Viscontival sokáig is keresték ehhez a címhez a megfelelő helyszínt. Végül rá is találtak, de addigra kialakult egy újabb koncepció, mivel úgy érezték, a „mocsár" a városi embereket is lehúzza.