Véresen komoly hollywoodi filmet csináltak egy klasszikus meséből - videó

Vágólapra másolva!
A Maugli első előzetese jóval komolyabb hangvételt ígér, mint amilyet a korábbi A dzsungel könyve-filmektől megszokhattunk. A projekt nagy kérdése, hogy összefér-e a felnőtt dráma és a beszélő állatok.
Vágólapra másolva!

Legutóbb 2016-ban készült A dzsungel könyve-film a Disney jóvoltából, a Warner Bros azonban már a trailerrel azt kommunikálja, hogy az ő verziójuk egészen más lesz.

Az előzetesben se poénok, se ének és tánc nincs, vannak viszont beszédességük ellenére fenyegetően kinéző bestiák, amilyen Sir Kán (hangja Benedict Cumberbatch) vagy Kaa (Cate Blanchett).

Sir Kántól annyit hallunk a trailerben, hogy

A filmet Andy Serkis rendezi, aki olyan szerepeiről híres, mint Gollam, King Kong vagy Cézár A majmok bolygójá-ból.

Ezúttal szintén egy CGI karaktert alakít, mégpedig Balut. A filmben szerepel Rohan Chand mint Maugli, Matthew Rhys és Freida Pinto. Cumberbatch és Blanchett mellett Christian Bale is a hangját adja a filmhez, ő szólaltatja meg Bagirát.

A film október 19-én érkezik az amerikai mozikba.