Vágólapra másolva!
Mintegy ezer fiatal filmes és pályakezdő vett részt a Filmalap Fast Forward Programjának előadásain és workshopjain a 2017-18-as évben. A Filmalap Képzési és Innovációs Igazgatósága szervezésében hiánypótló céllal indított gyakorlatorientált előadás- és képzéssorozat élvonalbeli filmes szakemberek közreműködésével folytatódik ősszel.
Vágólapra másolva!

A Filmalap Fast Forward Programjának (FFP) szervezésében tíz filmes szakterület kiváló nemzetközi képviselői tartottak ingyenes előadásokat és workshopokat a magyar filmeseknek és pályakezdőknek az elmúlt év során. A teltházas rendezvények mintegy ezer résztvevője a hazai képzési kínálatból hiányzó területekbe is bepillantást nyerhetett, és gyakorlati tudást sajátíthatott el, többek között a forgalmazás és marketing, a filmterv prezentáció, azaz a „pitching", az alacsony költségvetésű film készítés, a filmszínészet és az előzetes vágás témában.

Az FFP első, „pilot" évadja diákok és pályakezdők számára egyaránt érdekfeszítő előadásokból, valamint projekt alapú, személyre szabott, intenzív workshopokból állt, amelyekre az előzetesen beküldött projektek alapján szakemberek választották ki a résztvevőket.

Néhány előadás elérhető a Filmalap Youtube csatornáján.

A hazai filmszakma szinergiáit kihasználva a workshopok szakmai partnerekkel, az ELTE-vel, a METU-val, a MOME-val, az SZFE-vel, az A38 Hajóval és a Lengyel Intézettel együttműködve valósultak meg.

Az FFP nagy hangsúlyt fektet a kutatásra,

többek között a résztvevői visszajelzések rendszerezett gyűjtésére és elemzésére. A visszajelzésekből kitűnik, hogy jelentős igény van az esettanulmányok bemutatására és a résztvevők nagyra értékelik a gyakorlatorientált szemléletet.

A legnépszerűbb témák között a marketing, a forgatókönyvírás és az alacsony költségvetésű filmek készítése és a filmszínészet volt. A fiatal filmesek az FFP közösség- és hálózatépítő funkcióját is pozitívumként értékelték, hiszen a programban való részvétel fontos találkozásokat eredményez és értékes szakmai kapcsolatokat indít el.

Az FFP immár szervesen kapcsolódik az elsőfilmeseket támogató Inkubátor Programhoz, így számos területen, a prezentációtól egészen a filmes utómunka befejeztéig, nyújt segítséget az első filmjükön dolgozó alkotóknak és stábjuknak.

Az FFP képzések szeptembertől folytatódnak és a tervek szerint további izgalmas szakterületek is felkerülnek a palettára: az X-Men és Narnia filmekben is közreműködő ausztrál storyboard-rajzoló David Russell és a Breaking Bad – Totál szívás, Better Call Saul és a The Walking Dead című sorozatok music supervisor-a, az amerikai Thomas Golubic is az előadók között lesz.

A program kidolgozása jelenleg is folyamatban van, az első előadás/workshop szeptember végére várható.

A Fast Forward Programról bővebb információkat szerezhet a Filmalap honlapjáról.