A nyolc rablónő nem tudta legyőzni a dinoszauruszokat a magyar mozikban

Chris Pratt a Jurassic World: Bukott birodalomban
Vágólapra másolva!
Hiába csökkent 32 százalékkal az érdeklődés a Jurassic World:Bukott birodalom iránt a hazai mozikban, a frissen bemutatott Ocean's 8 - Az évszázad átverése így sem tudta átvenni a vezetést a magyar mozik toplistáján. 
Vágólapra másolva!

Csaknem 50 ezer néző (46 302) volt kíváncsi a hétvégén a Jurassic-franchise legújabb darabjára, így a hazai mozis toplistát három hétvége után is vezető filmet Magyarországon már több mint 300 ezren látták.

Nem sokkal maradt le az első helyről ugyan az Ocean's-széria női változata, de a 42 758 néző a premierhétvégén azt is jelzi, hogy az Ocean's 8 - Az évszázad átverése viszonylag gyorsan le is kerül majd a dobogóról: hamarosan érkezik a Sicario második része, és július 5-én Magyarországon is bemutatják az Észak-Amerikában remekül elstartolt A hihetetlen család 2.-t.

Az Ocean's 8 mellett még két másik premierfilmnek sikerült bekerülnie a 10 legnézettebb film listájára: a Felelsz vagy mersz 28 854 nézővel a harmadik, a Kszi, Simon 6 847 nézővel lett a kilencedik.

A hétvége 10-es toplistáját a május 17-én bemutatott Deadpool 2 zárja: a szuperhősfilmre 5 094 néző volt kíváncsi.