Vágólapra másolva!
Mozikban az Ocean's 8: Az évszázad átverése, ami az Ocean's Eleven: Tripla vagy semmi folytatása, csak éppen csupa férfiból álló rablóbanda helyett nőkkel. Korábban is készült már "női remake", a Szellemirtók, terveznek is még ilyet (The Expendabelles), sőt ilyen magyar film is készült már, az Örök tél  jellemezhető a börtön- és háborús filmek női változataként is (interjúnk az alkotókkal itt olvasható). Hollywoodban egyre inkább trend vegyes, sokszínű színészgárdával remake-elni "férfiak küldetésen" filmeket, elég A hét mesterlövész-re gondolni, amiben kapásból Denzel Washington volt a főszereplő. Az Ocean's 8 kapcsán összeszedtük, milyen "férfiak küldetésen" filmekből lenne még érdemes női változatot készíteni.
Vágólapra másolva!

A piszkos tizenkettő

Magától értetődő, hogy ez a klasszikus nem hiányozhat egy ilyen listáról. Az 1967-es film már a maga idejében is úttörő volt, mivel önmagában is multikulturális szereplőgárdát vonultat fel, a karakterek között van fekete (Jim Brown), latin-amerikai (Trini Lopez), indián (Clint Walker) és európai (Charles Bronson). Ami már csak azért is hiteles, mert a film műfajilag a börtönfilm és a háborús film ötvözete, és mind a büntetés-végrehajtásban, mind a seregben megszokott az efféle sokszínűség és egyenlőség. A piszkos tizenkettő igazi underdog történet, amiben marginalizált csoportok képviselői (bűnözők, akik a kivégzésükre várnak) válnak hőssé és győzik le az arisztokratikusként tetszelgő nácikat. Ezért is lenne adekvát női remake-et készíteni ebből a filmből. Tarantino egyébként főleg e film alapján alkotta meg a "men-on-a-mission" műfaji kategóriát, amivel saját filmjét, a Becstelen brigantyk-at jellemezte, ami kvázi önmagában is A piszkos tizenkettő remake-je, főleg férfiakkal, csak van benne egy női bosszútörténet is, a Kill Bill után szabadon.

A piszkos tizenkettő Forrás: The Dirty Dozen

A hét szamuráj

Ez az 1954-es film ihlette A hét mesterlövész-t, viszont Akira Kurosawát is amerikai westernek inspirálták, szóval Hollywood csak visszavette a kölcsönt Japántól. A hét szamuráj A piszkos tizenkettő-höz hasonlóan a társadalom számkivetettjeiről szól, mivel hősei gazdátlan, "szabadúszó" szamurájok, akik éhbérért kénytelenek az életüket kockáztatni egy nagyon merev, bezárkózó, röghöz kötött japán társadalomban. Hogy a nők a feudális Japánban el voltak nyomva, az nem kifejezés, ezért is lenne izgalmas megnézni, mire megy egy nőkből álló zsoldoscsapat egy erősen patriarchális társadalomban.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!