Férfiak fecskében: ne húzd be a pocakod!

Vágólapra másolva!
A jóléti társadalom felszínessége miatt általános hiányérzettel küszködő férfiak ezúttal nem illegális bokszklubot alapítanak, hanem valami sokkal szelídebb és abszurdabb dolgot csinálnak csütörtök esténként. A szinkronúszás a tökéletes testű fiatal nők sportja, nyolc középkorú angol férfi a tökéletestől igencsak messze álló alkattal mégis vízibalett-koreográfiát készít. Sőt mivel rajtuk kívül az egész országban nincsenek ilyen őrültek, rögtön ki is nevezik magukat Nagy-Britannia válogatottjának.
Vágólapra másolva!

A nyári és a téli olimpiák történetének is megvan a maga híres lúzere. Egyenlítői-Guinea színeiben indult Eric Moussambani 2000-ben, Sydneyben, aki elképesztően lassan úszott. Már mindenki régen teljesítette a távot, a medencében

„Eric, az angolna”

küzdött egyedül, a közönség őszinte biztatásától kísérve. Aztán jobban odafigyeltek a kvalifikációs folyamatokra, hogy ilyen blamázs többet ne fordulhasson elő. Még híresebb történet

„Eddie, a sas”

esete. 1988-ban, Calgaryban nemcsak a jamaikai bobcsapat keltett feltűnést (sztorijukat erősen megszépítve meséli el a Jég veled! című film), hanem Michael Edwards, aki síugrásban tökutolsó lett, a teljes mezőnytől messze elmaradó eredménnyel. De mivel Nagy-Britannia egyrészt a fair play, másrészt a Monty Python hazája, a kissé bumfordi kőműves rendkívül népszerű lett. Már alkatilag kizárt volt, hogy valaha is jelentős síugró legyen, de ő nem adta fel és minden külső támogatás nélkül, lehetetlent nem ismerve elérte, hogy ott legyen a téli olimpián. Calgary-t is serény sportdiplomáciai tevékenység követte, hogy többé bohócok ne vihessék el a show-t az emberfeletti teljesítményt nyújtó résztvevők elől.

Eddie, a sas soha többé nem jutott ki olimpiára, de innentől kezdve főfoglalkozásban űzte, hogy szeretetre méltó legyen.

Szponzorai lettek, reklámokban szerepelt, lemezt adott ki (éneklésben is annyira volt tehetséges, mint síugrásban), önéletrajzi könyvet írt. Még film is készült róla: a Kingsman-filmek főszereplője, Taron Egerton játszotta a nemzet Eddie-jét.

Forrás: AFP

A bátor magyar filmcímadás már évtizedek óta a dadaista költészet hagyományait követi: a magyar címnek ne legyen köze a filmhez, sőt az az igazi, ha önmagában sincsen semmi értelme. Ebben a filmben senki nem visel „fecske” típusú fürdőnadrágot, de még „fecske” elnevezésű madár sem tűnik fel benne (sem töketlen, sem tökös, sem európai, sem afrikai). Viszont a jegyvásárlást a filmcím egyfajta bátorságpróbává teszi ezúttal. Szemmel láthatólag mindenki egy kicsit erőt gyűjt és vesz egy mély levegőt, mielőtt bemondja a címet a jegypénztárnál. A nőknek egy kicsit könnyebben megy a szándék bejelentése, hogy ők férfiakat szeretnének látni fecskében, bármi is legyen az a fecske.

Forrás: AFP

A Férfiak fecskében bátran indít, jól adagolja a bizarr humort, elvégre a Monty Python hazájában gyártották. Aztán mintha észbe kaptak volna az alkotók, hogy kell ide pozitív üzenet meg tanulság is, pedig az angolokban pont az a tiszteletre méltó, hogy az értelmetlen dolgokat is hajlamosak komolyan venni. Eddie, a sas kitartott abszurd célkitűzése mellett, nem adta fel, de utolsó lett a téli olimpián, nem nyerte meg a versenyt, sőt ezüstérmes se lett a korszakot uraló legendás finn versenyző, Matti Nykänen mögött.

A szórakoztató angol humor átfordul egy vattacukorízű, hollywoodi sportfilmbe:

a titokban figurákat próbálgató, nyilvánvalóan alkalmatlan férfiakat egy hónap alatt versenyképes csapattá formálja egy kemény női edző (Charlotte Riley). Teljesen hiteltelen, hogy az edzés utáni levezető sörök helyett salátát tesznek eléjük a pubban, mintha ez bármit számítana. Annál is inkább, mert az edző a legidegesítőbb motivációs tréning közhelyek sorában azt is az arcukba üvölti, hogy vállalják önmagukat, ne húzzák be a hasukat, ha egyszer pocakjuk van.

Forrás: AFP

Kár ezért a filmért, mert nagyon biztatóan indul. Eklektikus zenék, nyers kamerahasználat, durva vágások. Eric, a főszereplő kiváló könyvelő, de kezd megzakkanni. Egyre nehezebben veszi be a gyomra, hogy adóracionalizálás és adócsalás között kell finoman egyensúlyoznia, hogy különböző simlikkel kell extraprofitot biztosítani az idegesítő ügyfeleknek.

Rob Brydon nagyon jó választás:

Buster Keatonéra hasonlító blazírt arckifejezéssel udvariaskodik mindenkivel, de közben érezzük, hogy robbanásközeli állapotba kerül. A tizenéves fiával nincsen közös témájuk. A felesége (Jane Horrocks is nagyon vicces tud lenni) önkormányzati képviselő lesz, és óriási energiával veti bele magát a harcba a könyvtárbezárás ellen, mintha legalábbis miniszterré nevezték volna ki. Ericnek nagyon elege van az életből és saját magából. Egyetlen menedéke az uszoda: a víz alatt szeret úszni, elmerülni a klórszagú, süket csöndbe.

Forrás: AFP

Az uszodában működő önsegítő csoport kiszúrja, hogy Eric is bajban van, és felajánlják neki, hogy klubtag lehet. Megkapja az alapszabályt is. Az első pont, hogy senkinek egy szót se a klubról. A moziban a nézőtér egy emberként felröhög. Ez bizonyítja, hogy a Harcosok klubja húsz év alatt filmklasszikussá érett. Oliver Parker tapasztalt színész és tapasztalt rendező:

jól összeválogatta a csapatot többnyire tévésorozatokban foglalkoztatott, igen különböző alkatú karakterszínészekből.

Odafigyel, hogy mindenkinek jusson elég poén. Azzal tulajdonképpen el is telik a film jelentős része, hogy Eric megismeri hét új barátját. Sorban kiderül, hogy kinek mi a baja a világgal, miért tölti a csütörtök estéit azzal, hogy az uszodában a szinkronúszásra távolról emlékeztető gyakorlatokkal bíbelődjön. Aztán persze átvonulnak a pubba, és ürülnek a pintes poharak.

Forrás: AFP

A műúszást egyébként több mint száz éve feltalálták, a művelői jellemzően korábban vagy versenyúszók, vagy balerinák voltak, ehhez tanulták hozzá a dolog másik felét. Sokáig inkább a szórakoztatóipar része volt, mint versenysport: átlátszó falú medencéket telepítettek a színpadra, hogy a közönség egyszerre lássa, mi történik a víz felszíne felett és alatt. Aztán lépésről lépésre, leginkább a műkorcsolyához hasonlíthatóan kialakult egy szabályrendszer,

1984 óta az olimpiákon is jelen van a sportág.

Egyéniben, női és vegyes párosban is lehet versenyezni, de a legismertebb és leglátványosabb a női csapatok zenére végrehajtott szabad koreográfiája. Tíz, egyenként is tökéletes teljesítményt kell szinkronba hozni: ez brutális fizikai igénybevételt jelent, ráadásul elegánsnak kell közben maradni. Számos próbálkozás ellenére a csoportos szinkronúszás férfiak által művelt változata nem tudott eddig meggyökeresedni.

Forrás: AFP

Ez tehát a Férfiak fecskében alapötlete: a tökéletes testű nőknek fenntartott sporttal tökéletlen férfiak próbálkoznak. Mintha a ritmikus gimnasztikából ismert szalaggal próbálnának meg kecsesen bánni.

Szembemennek a világban tomboló fitness-fetisizmussal,

ami arra kényszeríti az emberiség jelentős hányadát, hogy haragudjon a saját estére, erőszakot akarjon elkövetni rajta. Nagyszerű az alapötlet (állítólag megtörtént eset ihlette, de ennek nincsen különösebb jelentősége): jól odavágni valami divathülyeségnek. Termékeny is az alapötlet. Például változatos a képi világ a sok víz alatti felvételtől. Férficsapatokban elengedhetetlen egymás folyamatos zrikálása, a szemérmes férfibarátság nem engedi meg a szeretet direkt kifejezését: egyfolytában röpködnek a csípős megjegyzések, a vicces beszólások. Kifogyhatatlan poénforrás, ahogy az egymásba gabalyodó szereplők bénáznak a vízben.

Forrás: AFP

Amíg esendő emberek szigorúan maguknak csinálják ezt az egészet, és stabilan fejlődésképtelenek, addig jól működik egyfajta abszurd humor. Ott megy el az ember kedve a filmtől, amikor a kedves bolondokat elkezdi elismerni a külvilág, sőt mindenféle problémáikra megoldást találnak. Amikor már nem olyan kegyetlennek és értelmetlennek van mutatva a külvilág, mint amilyen valójában, és amire adekvát válasz egy abszurd cselekvés, mert

még a reménytelen szinkronúszással próbálkozni is jobb, mint passzívan tűrni.

Mintha bejönne egy nyugdíjból visszahívott tanító néni és nagy jóindulattal, de felemelt mutatóujjal elkezdené magyarázni a másodikosoknak, hogy bizony gyerekek, tisztelni kell a másikat, össze kell fogni, keményen kell dolgozni, és akkor minden rendben lesz. Minden pedagógia próbálkozás eleve kudarcra van ítélve, ha egyszerűbbnek mutatja a világot és a benne fellelhető problémákat, mint amilyenek azok valójában.

Persze könnyen lehet, hogy tévedés így látni ezt a filmet: jól kezdődik, aztán elromlik. Merthogy nem ez volt az alkotás folyamatának sorrendje. Először volt egy vázlat egy habkönnyű vígjátékról a nyári szezonra, aminek teljesen valószínűtlen a sztorija, és megmelengeti a közönség szívét. A jegy árában benne van a hepiend. Mindenre van megoldás, a ráncok kisimulnak: „az élet szép, tenéked magyarázzam?” Amikor a vázlat megvolt, akkor fel kellett tölteni gegekkel. A kiváló szakemberek pedig nekiveselkedtek és tényleg a Monty Pythont vagy Guy Ritchie rendezői pályájának parádés indulását idéző kreativitással

ontották magukból a gonoszkodó poénokat.

Aztán amikor rákanyarodunk a hepiendre, akkor ezekre már nincs szükség, ide már csak egy kis motivációs tréning kell, pár olcsó bölcsesség. De még a film elejének jól működő zaklatott vizualitása is megszelídül a végére.