Éretlen kritikusról és anyatigris sztriptíztáncosról szól az új magyar film

Mimi filmforgatás Tenki Réka A Mimi című film forgatásának sajtónapja a pasaréti téri templomban
A Mimi című film forgatásának sajtónapja a pasaréti téri templomban
Vágólapra másolva!
Újra forgat a Poligamy és a Coming out rendezője, Orosz Dénes, ezúttal is romantikus vígjátékot, főszerepben Mészáros Bélával, Básti Julival és a Testről és lélekről színésznőjével, Tenki Rékával. A Mimi forgatására az Origo is kilátogatott, ahol megkérdeztük az alkotókat, milyen lesz az éretlen filmkritikus és a felelősségteljes sztriptíztáncosnő románca. 
Vágólapra másolva!

A filmben Mészáros Béla filmkritikust alakít, aki úgy próbálja boldoggá tenni unokamániás, de szívbeteg anyja (Básti Juli) utolsó napjait, hogy lefizeti a terhes szomszédját (Tenki Réka), hogy játssza el a mennyasszonyát. Viszont csodával határos módon Emma néni mégis kap egy új szívet, így Gergőnek és Sacinak tovább kell játszania a boldog párt és a leendő szülőket.

Tenki Réka és Básti Juli a Mimi forgatásán Fotó: Polyak Attila - Origo

A jelenetben, amit egy budai templomban forgatnak, Tenki Réka, Básti Juli, Andai Katalin és Pogány Judit szerepelnek jópár statiszta gyűrűjében. Tenki várandós karaktere, Saci épp siet ki egy kórusfellépés végén, de Básti figurája, Emma néni elkapja és visszaviszi a barátnőihez (Pogány Judit és Andai Katalin). Kevés hallatszik el hozzánk a párbeszédből, de annyi igen, hogy Pogány Judit karaktere, Valika kissé megbotránkozik azon, hogy Saci terhes Emma fiától, de még nem házasodtak össze. A rendező, Orosz Dénes az ebédszünetben aztán elmeséli nekünk, miről is szólt a jelenet.

Gergő viszont közben éli az életét, így korábban el kell mennie egy találkára. A lelkére köti Sacinak, hogy még a taps alatt lógjon meg, különben beszélgetnie kell majd Emma nénivel, de az ál-barátnő nem jár sikerrel, így az anya idős barátnőinek gyűrűjében találja magát, akik faggatni kezdik, ő pedig egyre jobban belegabajodik a hazugságok hálójába.

Tenki Réka és Orosz Dénes a Mimi forgatásán. Fotó: Polyak Attila - Origo

A történet Orosz Dénes saját ötlete, ami Várady Zsuzsi forgatókönyvíróval közösen készült.


A történet nagyon személyes a rendező részéről.

Tenki Réka a Mimi című film forgatásán Fotó: Polyak Attila - Origo

Láthatóan szereti a romantikus vígjátékokat, mivel a harmadik nagyjátékfilmet készíti el a műfajban.

A forgatásról elmondta, hogy

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!