Szűk körű vetítésen mutatta be legújabb filmjét Rofusz Ferenc

ÁDER János; HERCZEGH Anita
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, valamint Rofusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező a rendező Utolsó vacsora című új filmjének zártkörű vetítése után a Magyar Művészeti Akadémia székházában.
Vágólapra másolva!
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczeg Anita is részt vett Rofusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező Utolsó vacsora című legújabb animációjának szerdai zárt körű bemutatóján, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában.
Vágólapra másolva!

A vetítésen a köztársasági elnökön és feleségén kívül részt vett mások mellett Vashegyi György, az MMA elnöke; Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára és Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke és Rofusz Ferenc több alkotótársa is.

- hangsúlyozta a rendező, aki idén ötven éve kezdte meg pályafutását a Pannónia Filmstúdiónál.

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, valamint Rofusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező a Magyar Művészeti Akadémia székházában. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt


Legújabb munkájáról szólva elmondta: a film ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor a vallási téma miatt nem készülhetett el. Kiemelte: a Magyar Média Mecenatúra támogatásával elkészült filmen az eredeti tervekhez képest semmit nem változtattak,

- fejtette ki. Bár a koncepció az eredeti, a film 21. századi technológiákkal, így 3D animációval készült, a 8 ezer rajzot digitálisan készítették és színezték. A film egyik célja, hogy Leonardo da Vinci freskójának kritikus állapotára hívja fel a figyelmet.

Bár régóta dédelgette az elkészítését, az alkotó megjegyezte:


Az utolsó vacsora előtt levetítették a rendező 1981-ben Oscar-díjat nyert Légy című animációját, a Holtpont című kisfilmjét, a Gravitáció című alkotását és a Ticket című, számos díjjal kitüntetett filmjét is.