Tallinnban lesz a Rossz versek világpremierje

2018.10.10. 16:30

Észak-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválján lesz a Reisz Gábor által rendezett Rossz versek című film világpremierje. A VAN-nal berobbant csapat új filmjét meghívták a tallinni filmfesztivál versenyprogramjába, a világpremier november 23-án lesz az alkotók jelenlétében. A Filmalap támogatással készült Rossz versek december végén indul a hazai mozikban.

November 16-án kezdődik Észak-Európa nagyszabású, mintegy 250 filmet felvonultató nemzetközi filmfesztiválja Tallinnban. A „Fekete éjszakák" címmel megrendezett filmünnep 2014 óta a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által „A-kategóriával" minősített 15 filmfesztivál egyike a nagy presztízsű berlini, cannes-i, locarnói és velencei szemlékkel együtt. Az idei versenyprogramot, melynek fődíja a Tallinn Grand Prix, magyar alkotás gazdagítja.

Jelenetkép a filmből.Forrás: Filmalap

Reisz Gábor önéletrajzi ihletésű filmjében foglalkozik a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel: megvalósíthatóak-e a vágyaink, és különböző gyerekkori énjeink elégedettek lennének-e azzal az emberrel, akivé váltunk. Olyan filmet akartam készíteni, amelyből rá lehet ismerni a valóságra, melyben Magyarországon élünk - mondta el Reisz Gábor, aki a Rossz versek főszereplője is egyben.

Reisz Gábor első filmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan több mint 65 ezer nézőt vonzott a mozikba, és világszerte díjakkal jutalmazták a nemzetközi filmfesztiválok. A VAN sikerét követően Reisz Gábor részt vehetett a cannes-i filmfesztivál rezidensprogramjában, amelynek keretében több hónapon át dolgozott Párizsban az új forgatókönyvön. A Rossz versek-et 55 forgatási napon, 120 helyszínen forgatták a Proton Cinema gyártásában, a Les Films du Balibari és az RTL Magyarország koprodukciójában a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.

A Rossz versek 2018. december 27-én kerül a hazai mozikba