Ralph Fiennest díjazza az Európai Filmakadémia

A napfény íze (Ralph Fiennes és Deborah Kara Unger)
Vágólapra másolva!
Gazdag és sokszínű karrierje elismeréseként Ralph Fiennes brit színész és rendező veheti át az Európai Filmakadémia (EFA) Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez elnevezésű díját.
Vágólapra másolva!

Ralph Fiennes

- fogalmaz az EFA közleménye.

Legutóbb a The White Crow című filmet rendezte Rudolf Nureyec nyugatra szökéséről, amelyben Puskint játssza; valamint Charles Dickenst formálta meg a szintén általa rendezett 2013-as A titokzatos szeretőben.


Két évvel korábban, 2011-ben debütált rendezőként a Coriolanus című Shakespeare adaptációval, amelyért elsőfilmes BAFTA-jelölést kapott. Wes Anderson A Grand Budapest Hotel (2014) című filmjében a legendás Gustave szerepe szintén BAFTA-jelölést hozott számára. Ralph Fiennes formálta meg Harry Hawkes-t Luca Guadagnino Vakító napfényben (2015) című mozijában, és a szadista náci táborparancsnokot Steven Spielberg Schindler listája (1993) című alkotásában, amelyért BAFTA- és Oscar-jelölést is kapott - idézi fel az EFA közleménye.

Legfontosabb alakításai között van Anthony Minghella Az angol beteg (1996), valamint Szabó István A napfény íze (1999) című filmjének főszerepe, amelyért elnyerte a legjobb színésznek járó Európai Filmdíjat. Népszerű szerepe a Harry Potter sorozat Voldemortja, valamint a 007-Skyfall és 007 Spectre - A Fantom visszatér című James Bond filmek M-je is.


Ralph Fiennes a 31. Európai Filmdíj-átadó díszvendége lesz december 15-én Sevillában.