Eldőlt, emelnek-e vádat Sylvester Stallone nemierőszak-ügyében

Sylvester Stallone az Oscar-jelöltek ebédjén
Sylvester Stallone az Oscar-jelöltek ebédjén
Vágólapra másolva!
A Los Angeles-i kerületi ügyészség úgy döntött, hogy nem emel vádat Sylvester Stallone filmsztár kilencvenes évekbeli nemierőszak-ügyében, mivel a nyomozás nem talált elegendő bizonyítékot.
Vágólapra másolva!

A kedden nyilvánosságra hozott ügyészségi dokumentumok szerint egy Santa Monica-i illetőségű nő általi feljelentésben megfogalmazottak a szövetségi állam törvényei szerint elévültek.

Az áldozat 2017 novemberében vádolta meg azzal Sylvester Stallonét, hogy szexuális erőszakot követett el ellene 1987-ben és 1990-ben, és tanúkat is felvonultatott.

Sylvester Stallone Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter

– olvasható a dokumentumban.

Az amerikai színész ügyvédje útján kitartóan tagadta az ellene felmerült vádat. Michelle Bega, Stallone képviselője kedden ezt ismét megerősítette.

A kaliforniai törvények szerint egy bűnügyet elkövetésétől számítva 10 éven belül tárgyalni kell, különben elévül.