Terrence Malick: Sivár vidék

2018.12.02. 16:49

Hetvenöt éves lett az egyik legsajátosabb stílusú amerikai filmes, Terrence Malick. A forgatókönyvíró-rendezőre szokás a "legeurópaibb" amerikai filmesként is hivatkozni. S valóban, az új-hollywoodi nagy generációval (Francis Ford Coppola, Martin Scorsese, Brian De Palma, George Lucas, Steven Spielberg és John Milius) együtt induló Malick filmjei az amerikai mozgókép egyetlen irányzatával sem rokoníthatók. De ez az összehasonlítás az európai filmművészet esetében is problémás. Malick kulturális gyökerei ugyanis annyira erősek, hogy ez nagyban befolyásolta filmnyelvének megalkotásában. Ennek legkézenfekvőbb bizonyítéka, hogy egyetlen játékfilmesnél sem jut akkora szerephez az amerikai táj, mint nála. Malick egy természetfilmes érzékenységével ragadja meg a világot, mintegy filmfilozófiájának része, hogy a (természeti és épített) tájat az emberekkel egyenrangú szereplőként kezeli. Első rendezése, a Sivár vidék (1973) is efféle mozgó-táj-kép volt.

A gyermekkorát Oklahomában és Texasban töltő, a Harvard filozófia szakán summa cum laude minősítéssel végző, majd az Oxfordon is megforduló Terrence Malick egész életművének meghatározó vonása, hogy az emberek sorsdrámáit egy nagyobb egész részeként ábrázolja, de elsősorban nem a társadalmi viszonyok mentén, hanem a természet, a világmindenség teljességében. Ez a filozófia 2011-ben Arany Pálmát hozott Az élet fája című filmjének, amelyben panteista hitvallásának lényegét összegzi, miszerint a természet a legfontosabb világalakító tényező.

Korábbi (Sivár vidék, Mennyei napok, Az őrület határán, Az új világ) és későbbi (To the Wonder, Knight of Cups, Az univerzum története, Song to Song) filmjei egyaránt ehhez a világszemlélethez igazodnak, függetlenül attól, hogy a Malick számára fontos "egyetlen történeten" belüli történetnek és cselekménynek mi a helyszíne vagy kik a szereplői.

Sivár vidék (Martin Sheen)Forrás: AFP

Malick első játékfilmje, a Sivár vidék még csak előrevetíti a későbbi szerzői tételeket, de semmiképp sem tételfilmes didaktikusságban, miközben az egyszerre zord és kegyes (máskülönben: közönyös) természet kulcsszerepet kap. A film markáns és egyedi vizuális világának (amihez Malick három operatőr munkáját is igénybe vette: Tak Fujimoto, Stevan Larner és Brian Probyn) fókuszában elsősorban a lenyűgöző-félelmetes-festői-kietlen táj áll, s ez a természetfilmes megközelítés a menekülő gyilkos szerelmespárral (Martin Sheen és Sissy Spacek) egyenrangú főszereplővé emeli a környezetet.

Már csak azért is, mert a sorozatgyilkos fiatalok történetéből hiányzik a szociális és pszichológiai háttér összetettebb kibontása, mintha minden esemény a legnagyobb természetességgel, ösztönszinten következne be. Így a szereplők motivációira is legfeljebb az unalom, a peremvidék kisvárosi létéből fakadó lelki kiüresedés szolgálhat (társadalmi szempontból racionális) magyarázatként.

Gondolom, mindig is bűnöző akartam lenni. Csak nem ekkora

- mondja Kit, amikor megkérdi tőle a rend őre, miért követte el a gyilkosságokat. Nincs ésszerű magyarázat, csak a normáink szerint értelmezhetetlen vágyak. Ellenben, ha elvonatkoztatunk a társadalmi normák logikájától, akkor Malick nem kevesebbet állít, minthogy az ember sokszor kiszámíthatatlan viselkedése a természet szenvtelenül szeszélyes törvényeihez igazodik, s felesleges bármiféle pszichologizálás.

Sivár vidék (Martin Sheen és Sissy Spacek)Forrás: AFP

Pedig a Sivár vidék kiindulópontja nagyon is valóságos: a filmet Charles Starkweather és Caril Fugate által 1958-ban Nebraskában és Coloradóban elkövetett, tizenegy ember halálát okozó gyilkosságsorozat ihlette. Malickot azonban nem a "szokásos" menekülő szerelmes gyilkosok bejáratott szüzséje izgatta. A Sivár vidék nem köthető például sem a Bonnie és Clyde, sem a Született gyilkosok sztorijához (még akkor sem, ha Malick a film végén a stáblistában köszönetét fejezte ki pártfogójának, a Bonnie és Clyde rendezőjének, Arthur Pennek, vagy ha részben a Starkweather-Fugate páros inspirálta a Született gyilkosok-at is). A szerelmes gyilkosokkal szimpatizáló filmekben ugyanis kidomborodik a társadalomkritikai él, a lélektani vonal, végeredményben: a pátosz. A Sivár vidék-ben viszont nincs semmi efféle, mert még a szerelem sem igazi, illékony, mint a hajnali harmat.

Az eseményeket naiv és banális naplómonológjaival kommentáló (azokat a látottakkal ellenpontozó) 15 éves Holly tulajdonképpen sodródik az eseményekkel. Unalomból száll fel a vágy körhintájára, s unalmában szállna le róla. Tíz évvel idősebb, James Dean-imitátor csábítója, Kit is elsősorban ösztöneinek engedelmeskedik, amikor meglátja és megkívánja a bakfist. 

Ez a "természetszerűség" a Sivár vidék origója és mozgatója, ezért vonul vissza a természetbe a pár, mintha a tájjal egyesülve visszaállíthatnák belső harmóniájukat. Az egyre nyitottabbá váló társadalom szabadságillúziója devianciában csúcsosodik ki, a társadalomból a pusztába kivonuló (deviáns) egyén a természetben sem válthatja be szabadságigényét. A természet közömbös: ahogy befogadja, úgy veti ki magából élőlényeit. Főleg, ha azok úgy vélik, maguk alá gyűrhetik azt, aminek csupán aprócska elemei.

A film talán legemlékezetesebb jelenetében a szabadság lehetőségeinek végtelensége és végessége ütközik. A kamera a tájat pásztázza, majd megáll a naplementében a horizontot kémlelő, a menekülés lehetőségeit számba vevő Kit alakjánál. A vidék tágassága önmagába zárul: a végtelen a nullához közelít.

Az óriás (Elizabeth Taylor és James Dean)Forrás: AFP

A jelenet megidézi James Dean utolsó filmjének, Az óriás híres puskás pózát (a fegyver mintha keresztfa volna), miközben a film egy másik Dean-mozival, a Haragban a világgal-lal is polemizál. Nicholas Ray 1955-ös remekművében a Dean alakította bajkeverő egyszerre lázad szülei konformista életmódja ellen, és vágyik arra, hogy a világ befogadja. Dean minden szerepében az elfogadásért küzd, önmaga helyét a társadalomban keresi. A Dean-imitátor Kit nagy ívben tesz a társadalomra, s még a természetet is megerőszakolná: puskával a vállán, egyszerre merevedik a hódító, és az önmaga által megfeszített bűnöző pózába. 

Sivár vidék (Martin Sheen)Forrás: AFP

Malick szimbólumhasználata zseniális. A film elején Kit szemetesfiúként jelenik meg, s a társadalom szempontjából végül ő maga is csak eltakarítandó hulladékká válik. Kiüresedett létezését különféle emlékekkel próbálja pótolni, de azt a hiányt, amit a gyilkosságaival a természet rendjében is okoz, nem pótolhatja néhány kőhalom. 

A Sivár vidék a hetvenes évek amerikai filmművészetének egyik kiemelkedő alkotása, amit ha Malick papírra vet, ma éppolyan kötelező olvasmány lenne az amerikai gimnáziumokban, mint A nagy Gatsby, a Ne bántsátok a feketerigót! vagy a legtöbbször betiltott, mégis legtöbbet tanított Rozsban a fogó (ismertebb magyar címén a Zabhegyező). És akkor még nem is szóltunk Malick zseniális zenehasználatáról: Orff Gassenhauer-e olyan természetességgel, mégis rendkívül szuggesztíven hangzik az ötvenes évek pusztaságában, mintha csak valami popsláger volna.