Lars von Trier szerint A ház, amit Jack épített lehet az utolsó mozija

2018.12.03. 11:19

Mi is írtunk A ház, amit Jack épített című filmről, amit nem túlzás életmű-összegző főműnek tekinteni a dán rendező részéről. Olyannyira, hogy Lars von Trier maga is elmondta egy interjúban, hogy talán ez lesz az utolsó nagyjátékfilmje. 

A Matt Dillon főszereplésével forgatott botrányfilm, aminek cannes-i premierjéről több mint százan mentek ki, azért lehet von Trier utolsó filmje, mert a rendezőnek leromlott az egészsége, ezért szerinte 

nem bírná ki még egy nagyjátékfilm forgatását. 

A még cannes-ban adott interjúból kiderül, hogy a rendező ma is küzd alkoholfüggőségével, kényszerbetegségeivel és depressziójával, ami rányomta a bélyegét a fizikumára is. Az interjút készítő újságíró szerint a rendezőnek remeg a keze, nehezen beszél, és bár a hatvanas éveiben jár, nyolcvannak néz ki.

Lars Von TrierForrás: Vianney Le Caer/Invision/AP/REX/Shutterstock

Von Trier az alkohollal bevallása szerint a szorongását és pánikrohamait enyhítette a forgatások alkalmával:

 

Az ital nem ad ihletet, de segít megcsinálnom azt, ami már a fejemben van  

- mondta. 

Karrierje során gyakran fordult az alkoholhoz, például egyik legkedvesebb emlékének a Melankólia forgatását tartja, mert

mind nagyon részegek voltunk. 

Reagált a vádakra is, melyek szerint cégénél, a Zentrópánál gyakori volt a szexuális zaklatás, ő maga zaklatta Björköt, Nicole Kidman előtt pedig meztelenre vetkőzött a Dogville forgatásán. 

Mindenki szeret hátsókat paskolni, nem? Nicole Kidman egyébként kész volt további filmeket is készíteni velem, szóval annyira nem sokkolhatta a dolog.