Meghalt Penny Marshall

'Big' director Penny Marshall dead at 75 Horizontal
Penny Marshall
Vágólapra másolva!
Meghalt Penny Marshall hollywoodi rendező, számos sztárokat felvonultató kasszasiker alkotója. Nem tartják feminista alkotónak, de Hollywood történetének egyik legsikeresebb női rendezőjének igen. 75 évet élt.
Vágólapra másolva!

Marshall színészként kezdte a pályáját, főszerepet játszott a Laverne & Shirley című szitkomban, amiért háromszor jelölték Golden Globe-ra.

A sorozat harmadik évada az év legnézettebb vígjátéksorozata volt, és Marshall itt próbálta ki magát először rendezőként is.

Mozifilmes rendezői debütálása az 1986-os Spiclik, sipirc (Jumpin' Jack Flash) volt Whoopi Goldberggel a főszerepben.

Penny Marshall Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Ő volt az első női rendező, akinek 100 millió dollár fölött kaszált filmje, és kétszer is sikerült neki a bravúr, először a Segítség, felnőttem! alkalmával, majd a Micsoda csapat!-tal is.

Mindkét filmben Tom Hanks a főszereplő.

A rendező ekkor volt a csúcson, de ő rendezte még az Ébredések-et is Robert De Niróval, valamint olyan filmeket, mint a Reneszánsz ember (1994-ből, főszerepben Danny DeVitóval), a Denzel Washington és Whitney Houston nevével fémjelzett Kinek a papné 1996-ból és a Fiúk az életemből 2001-ben, Drew Barrymore-ral.