A Guerilla Göteborgba megy

guerilla
Guerilla
Vágólapra másolva!
Kárpáti György Mór a Filmalap Inkubátor Programjában készült alkotása Észak-Európa legnagyobb filmfesztiválján a legjobb elsőfilmnek járó Ingmar Bergman-díjért versenyez.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozták a szervezők a január 25-én kezdődő Göteborgi Nemzetközi Filmfesztivál programját. Kárpáti György Mór Guerilla című egész estés rendezői bemutatkozása a legjobb elsőfilmnek járó Ingmar Bergman-díjért versenyez.

A Guerilla a Filmalap Inkubátor Programjának 64 millió forintos támogatásával készült. A film március 7-én kerül a hazai mozikba a Mozinet forgalmazásában. A világosi fegyverletétel 170. évfordulója különös aktualitást ad a filmnek.

1849-ben, a világosi fegyverletétel után sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. Barnabás korábban megszökött a sorozás elől, az öccse vonult be helyette. Csak most, a vereség után csatlakozik a tizen-huszonéves, erdőben bujkáló gerillákhoz. A bűntudattól hajtott fiú bízik benne, hogy hazaviheti a testvérét, de egy hazugsága folytán besorozzák, így maradnia kell. Közel kerül egy lányhoz, aki a sebesülteket ápolja, és akibe az öccse szerelmes: ez tovább szítja a fivérek közötti ellentéteket. Barnabásnak hamarosan olyan döntéseket kell hoznia, amelyeknek egyre súlyosabb következményei lesznek.

A Guerilla készítőinek célja, hogy a historizáló szemlélet helyett a közeli perspektíva használatával mutassák meg az 1848-49-es időszak hangulatát, az ismeretlen hősök néhány napját az erdő mélyén.

A Göteborgban megrendezett fesztivál Észak-Európa legnagyobb filmes eseménye, melyen több mint 500 alkotást vetítenek a világ 80 országából. Ingmar Bergman a Göteborg Filmfesztivál tiszteletbeli elnöke volt 2007-ben bekövetkezett haláláig. Az ő kezdeményezésére a fesztivál minden évben díjazza a legjobb elsőfilmes rendezőt.

Guerilla Forrás: Proton Cinema

A versenybe olyan alkotókat hívnak meg, akik műveikben egzisztenciális kérdéseket boncolgatnak és dinamikus,kísérleti módon viszonyulnak a filmes eszközökhöz. Korábban olyan rendezők kapták meg az Ingmar Bergman-díjat, mint Andrea Arnold, Alice Rohrwacher, Pietro Marcello és Derek Cianfrance.

Kárpáti György Mór az SZFE filmrendező szakán végzett a Máthé Tibor operatőr és az Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró vezette osztályban. Utóbbi mentorként segítette a Guerilla létrejöttét.


A Guerilla főszereplői Váradi Gergely, Mészáros Blanka, Vilmányi Benett, Radetzky Anna, Orbán Levente, Páll-Gecse Ákos és Vlagyimir Szvirszkij. A filmet Hartung Dávid fényképezte és Duszka Péter Gábor vágta. A dramaturg Lányi Zsófi, a jelmeztervező Szlávik Juli, a látványtervező Antal-Fógel Adrienn, a zeneszerző Asher Goldschmidt, a hangmérnök Balázs Gábor. Az alkotást a Proton Cinema gyártotta, producere Petrányi Viktória.