Kiosztották a Kovács László és Zsigmod Vilmos Operatőr Verseny díjait

Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztivál
Vágólapra másolva!
A Pesti Vigadóban csütörtök este kiosztották a második Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjakat. Diák kategóriában a zsűri Lehr Juhász Péter Jakab című filmjét találta a legjobbnak. Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjban részesült. Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművért Marton József fővilágosító kapta. Az Örök tél című film fényképezéséért Nagy Andrásnak ítélték a legjobb operatőr díját nagyjátékfilm kategóriában.
Vágólapra másolva!

Lehr Juhász Péter a Jakab című film operatőri munkájával nyerte a második Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Diák kategória Díjat és az azzal járó 50.000 USD értékű Sparks Kft - Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását és az NMHH által felajánlott 100 ezer forint pénzjutalmat is.

A természetfilm kategória győztese Mosonyi Szabolcs lett a Vad Balaton című film fényképezéséért, így ő kapta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által felajánlott 300 ezer forintot is. Dokumentumfilm kategóriában Boros-R. Györgynek elismerő oklevelet adott a zsűri Az elíziumi kém című film operatőri munkáiért. A Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjat és az NMHH által felajánlott 300 ezer forintot Vargyasi Leventének ítélték a Tehenesek című alkotás fényképezéséért. A kisjátékfilmek közül az Irinyiért Szőke Dániel elismerő oklevélben részesült, a kategória győztese pedig Dévényi Zoltán lett az Ostrom című filmért, így ő viheti haza az NMHH által felajánlott 300 ezer forintot is.

Televíziós film kategóriában Dévényi Zoltán a Curtiz című film operatőreként elismerő oklevelet kapott, a Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjat pedig Csukás Sándor érdemelte ki a Merénylet című fim fényképezéséért. Végül nagyjátékfilm kategóriában az Akik maradtak operatőre, Marosi Gábor elismerő oklevélben részesült,

a legjobb operatőrnek pedig Nagy Andrást találta a zsűri az Örök tél című film fényképezéséért.

A január 31 -én a Vigadóban tartott díjátadón Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjban részesült.

Gyurikó László is életműdíjat kapott Forrás: Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztivál

Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművért Marton József fővilágosító kapta.

Marton József fővilágosító Forrás: Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztivál

A díjak odaítéléséről a Koltai Lajos rendező-operatőrből, Kende János operatőrből, Lajos Tamás operatőr-producerből, Káel Csaba rendezőből és Pados Gyula operatőrből álló zsűri döntött.

Novák Emil az általa 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált tavaly nevezte át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztiválra. A Kovács László és Zsigmond Vilmos magyar operatőr díjat és

a rendezvényt a tavalyihoz hasonlóan a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Filmalap és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.