Segített a Zöld könyv nézettségén az Oscar-díj

Legközelebb a Peter Farrelly rendezésében készült Green Book-ban lesz látható. Az igaz események ihlette történetben egy kidobót alakít, aki felcsap egy jamaicai zongorista sofőrjének, és együtt utaznak a hatvanas évek Amerikájának délvidékére. A film novembertől látható az amerikai mozikban, remélhetőleg hozzánk is mihamarabb eljut.
Vágólapra másolva!
Miközben továbbra is az Így neveld a sárkányodat 3. a legnézettebb film a magyar mozikban (is), a bemutatóját követő második hétvégén 64 százalékos javulás mellett a korábbi ötödikről a második helyre érkezett a friss Oscar-díjas Zöld könyv. A magyar sikerlista top10-ben egyedül Peter Farrelly filmjének statisztikája javult, a 10 legnézettebb film összességében 27 százalékot rontott előző heti eredményeihez képest a Filmforgalmazók Egyesülete friss adatsora szerint. 
Vágólapra másolva!

Egyetlen premierfilm jutott a hétvégén a 10 legnézettebb film közé, ráadásul csak a 6. helyen. Az Amit nem akarsz tudni a szüleidről 10 943 nézőt vonzott, miközben már a 7. helyen álló film nézőszáma át sem lépte a 10 ezret a hétvégén.

A sikerlista élén második hete az Így neveld a sárkányodat 3. áll, március első hétvégéjén 88 225 látogatója volt (129 537 029 forintos bevétel mellett), ami csaknem a négyszerese a második helyezett Zöld könyv látogatószámának, vagyis óriási a szakadék az első és a top 10 többi filmjének adatai között.

A legjobb film Oscar-díjával múlt héten kitüntetett Zöld könyv ennek ellenére a hétvégi statisztika "győztese". A február 21.-én bemutatott alkotás az első hétvégén (közvetlenül az Oscar-gála előtt) csak 14 340 nézőt érdekelt és csak az ötödik helyen szerepelt a rangsorban, a díj hatásának is köszönhetően azonban 64 százalékkal nőtt a nézőszám, és 23 791 eladott jeggyel a második helyre érkezett.

A magyar mozis toplista 3. helyén az Alita: A harc angyala szerepel úgy, hogy nézőszámban ismét alatta marad a magyar Kölcsönlakásnak (14 808 és 16 793), csak bevételben előzi meg (25 845 660 és 24 976 779 forint). A magyar vígjáték három hétvége alatt összesen 125 ezer nézőt érdekelt, vagyis Dobó Kata első rendezése máris közönségsiker.