Osvárt Andrea: Nincsenek benne kilógó belekOsvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol hotelszobájában, ahol elmesélte, a filmben kilógó belek nem lesznek, de számos épület összeomlik majd, és ő hatodmagával fog rohangászni, illetve elszabadult bűnözők elől menekülni pórul járt turistaként. Izomláza már van, de Tarantino még nem bukkant fel a forgatáson. Magyarországon is szívesen dolgozna megint, de a Viszkis-filmről nem tud semmi konkrétat. Interjú.

Három évvel a The Kiss Goodnight után Juszt Balázs (Juszt László újságíró 29 éves fia) ismét angol nyelvű rövidfilmet forgatott Dobó Kata és Árpa Attila főszereplésével. A Split Perfect című alkotásban két pár (a másikat Valentin Titánia és Haumann Máté játssza) szakít egyidőben, ugyanabban az étteremben, ugyanazokkal érvekkel, annyi csak a különbség, hogy míg az egyik esetben a férfi kezdeményezi a szakítást, a másikban a nő. Bíztató, hogy a Made in Hungáriá-ból ismert Valentin Titánia és Haumann tökéletes brit akcentussal beszéli az angolt, valamint Dobó és Árpa kiejtése is jelentősen javult a The Kiss Goodnight óta. Egyelőre nem tudni, mikor láthatja a filmet a magyar közönség, az alkotók először fesztiválkörútra indítják, és elképzelhető, hogy másfél év múlva majd felrakják a netre.
Feltehetően most foglalkozunk utoljára a Kerekes Vica főszereplésével készült Muzi v nadeji (Férfiremény) című romantikus vígjátékkal, amit elképesztő módon több mint egymillióan néztek meg a cseh mozikban. A film útját becsülettel végigkövettük itt a Filmklubon: először megmutattuk a teaser előzetest, amelyben Vica kihívó miniruhában, azonban bugyi nélkül tett tanúbizonyságot biliárdtudásáról, majd olvasóink figyelmébe ajánlottuk a mozielőzetest is, amely szintén nagyban épített a harmincéves színésznő bájaira. Még a film egyik betétdalához készült klipet is kiraktuk, mert abban meg azt demonstrálta Vica, hogy az autósszex közben is elsődleges a biztonság. Mostanra érkeztünk el oda, hogy a film kijött DVD-n, és egy jótét lélek kivágta belőle Vica és a népszerű cseh színész Jirí Machácek alábbi szexjelenetét (érdemes megjegyezni, hogy amikor ők ketten legutóbb együtt bújtak ágyba, az eredmény egészen a Jó magyar szex toplistánk második helyéig jutott). A kontextussal kapcsolatban elég annyit tudni, hogy a férfi, akivel Vica szeretkezik, annak a nőnek a férje, aki őket a szemközti házból figyeli.
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti filmről ő is elismeri, hogy nehéz megnézni, de neki Prágáról a magát felgyújtó forradalmár jutott eszébe. Fancsikai Péter mesél a pornócastingról, hogy miért utálja, ha felismerik az utcán, és megtudjuk, miért jó olyan produkciókat csinálni, amelyet csak az lát, aki szerepel is benne. Kiderül, miért voltak meglepve a krétakörösök, amikor eltűnt a tízezres rajongótáboruk, és megsejtjük azt is, mi köze Jézusnak a műhímtaghoz. Interjú.
![Fotó: Magócsi Márton [origo] Fotó: Magócsi Márton [origo]](http://static1.origos.hu/i/1202/20120204-fancsikai-peter-rendezo-es-szinesz4.jpg)
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Ben Gazzara amerikai színész, aki fél évszados karrierje során több, mint száz filmben szerepelt, dolgozott együtt John Cassavetesszel, Lars von Trierrel és a Coen testvérekkel is. Magyarországon a legtöbben talán az Országúti diszkó című Patrick Swayze-film negatív főhőseként ismerhetik. A halál oka hasnyálmirigyrák volt.

Rákbetegségben elhunyt Zalman King, a 9 és fél hét alkotója, a Vad orchideák rendezője, a Vörös cipellők című erotikus tévésorozat szellemi atyja - adta hírül a Hollywood Reporter. Hatvankilenc éves volt.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1202/20120204-zalman-king3.jpg)
Átfogó, retrospektív filmhét mutatja be Tarr Béla munkásságát péntektől a New York-i Lincoln Centerben. A rendezvény keretében levetítik Tarr mind a nyolc nagyjátékfilmjét, valamint a Machbeth című 1982-es tévéfilmjét is. A The Last Modernist: The Complete Works of Béla Tarr (Az utolsó modernista: Tarr Béla összes műve) című, február 8-ig tartó sorozat A torinói ló amerikai mozibemutatóját vezeti fel, amelyet február 10-én tartanak az Elinor Bunin Munroe Filmközponban.
| A torinói ló amerikai előzetese |
Az Oscar-díjra nevezett alkotás, amely végül nem jutott el az amerikai filmakadémia jelöléséig, januárban elnyerte a 23. Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségétől (FIPRESCI) az év legjobb idegen nyelvű filmjének járó díjat. A seregszemén negyvenet zsűriztek az idei Oscar-díjra nevezett 63 idegen nyelvű alkotásból.
A torinói ló című filmet Amerikában először tavaly októberben vetítették le a New York-i filmfesztiválon.
Laura Smet színésznőt péntek reggel fél kilenckor őrizetbe vették Párizsban, mert teljesen meztelenül kódorgott az utcán - írta a Comme au Cinema. A legendás francia énekes Johnny Hallyday és az ismert színésznő Nathalie Baye közös lánya csütörtök éjszaka egy jótékonysági rendezvényen vett részt és onnan tartott hazafelé holtrészegen és bedrogozva. Arról, hogy időközben hol veszítette el a ruháit, nem szólnak a hírek. A színésznő egyik szomszédja értesítette a rendőrőket, akik detoxikálóba vitték a pucér nőt, majd egy órával később szabadon engedték.
![]() |
| Laura Smet |
Laura Smet amúgy nem afféle problémás, naplopó sztárcsemete, Franciaországban tehetséges színésznőként tartják számon. 2004-ben elnyerte a legígéretesebb fiatal színésznőnek járó Romy Schneider-díjat, és karrierje során olyan neves rendezők filmjeiben játszott főszerepet, mint Claude Chabrol (A koszorúslány) és Philippe Garrel (A hajnal határán). Alkohol- és kábítószerproblémái már évek óta ismertek, 2010 januárjában öngyilkossági kísérletet követően szállították kórházba.
Megörültünk, amikor hallottuk, hogy Kenczler Márton fogja tervezni A szégyentelen című film magyar plakátját, mert korábbi munkáit ismerve tudtuk, hogy nagyon ütős lesz. A szexfüggő fiatalember kalandjairól szóló, általunk is ajnározott alkotáshoz Kenczler három posztert is készített: az egyiken egy dekoltázs, a másikon egy női ágyék látható, a harmadikra pedig spermával írta ki a film címét. A magyar forgalmazó hiába hangoztatta elöljáróban, hogy figyelemfelkeltő plakátokat szeretne, a végeredményt túlságosan is bevállalósnak tartották, és inkább eltekintettek a használatuktól. Mi most megmutatjuk a letiltott plakátokat, és kikérdezzük róluk a grafikust.

![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1201/20120125-charlotte-gainsbourg.jpg)
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.