Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai létére ...
Jó humorú, játékos ember volt, aki kiélvezte az élet örömeit és munka közben is viccelődött. Majdnem olyan jól pókerezett, mint Sándor Pál, szerette a jó bort, mint Kern András, és rászólt Kulka Jánosra. Bujtor Istvánra emlékeznek színész- és rendező kollégái.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0909/20090926bujtorist1.jpg)
Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Aki csak egyszer is látta Jordán Adélt a Katona József Színház színpadán (vagy netán a Csak szex és más semmiben vagy a 9 és 1/2 randiban), biztos, hogy nem felejtette el. Az izgalmasan szabálytalan arcú, nádszálalkatú Adél alakíthatja éppen a legártatlanabb fruskát, akkor is valami megkapó őrültség pezseg benne a felszínhez egészen közel. Lehet, hogy ez a lány nem is erről a bolygóról való? (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Mátyássy Bence ismerős lehet a színművészetis osztálytársaival alapított HOPPart Társulat előadásaiból és a Nemzeti Színházból is, ahol többek közt Kukorica Jancsiként fakad dalra. Izgalmasan kétértelmű kisugárzása egyformán alkalmassá tenné romantikus-szépfiús és hidegrázós patkányszerepek megformálására. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Kiss Diána Magdolna az ország véletlenszerű pontjain bukkan fel különböző színházi formációkban, hogy száguldó mindenesként a Csárdáskirálynőben villogjon, lakásszínházban drámázzon, vagy éppen operában tűnjön fel. Kékvérű hercegnőként kosztümös filmben, áldozatnak tűnő, de a film végén jéghideg gyilkosként csúnyán lebukó fiatal feleségként pedig pszichothrillerben is kiválóan bevethető lenne. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Lass Bea a Tea című tévésorozatban kezdte pályafutását, mostanában az általunk már többször dicsőített KOMA Társulatban játszik, amit színművészetis évfolyamtársaival együtt alapított. Legfőbb ismertetőjele kócos szőke haja és pikáns arcocskája, amelyek segítségével egy villanásnyi pillanatba bele tudja sűríteni a túlfűtött vamp erotikáját és az ötéves kislány szendeségét. Legjobb barátnőt már játszott mozivásznon, most jöjjenek a nagy szerepek! (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Channing Tatumot jelenleg a beszédes című Bunyóban láthatjuk a moziban, jövő héten pedig a G. I. Joe-ban keménykedik tovább. Mi most megmutatjuk, hogy a huszonkilenc éves színész nem csak verekedni tud, hanem adott esetben érzékeny drámai hős, sőt, hajlandó arra is, hogy totál hülyét csináljon magából egy jó poén kedvéért.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0907/20090730gijoe.jpg)
Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Máthé Zsolt 2003-ban végzett a színművészetin, tehetségét jól mutatja, hogy egy évvel később a város egyik legmenőbbnek számító játszóhelyére, az Örkénybe szerződött, s azóta is a Madách tér a fő terepe. Emellett persze a legváratlanabb helyeken bukkan fel, bankreklámtól kezdve a rapformációig, izgága és örökmozgó figuráról van szó. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0907/20090727mathezsol4.jpg)
Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Menszátor Héresz Attila Grylus Dorkával és Németh Kristóffal együtt végzett a színművészetin, de az ő pályaútja kacskaringósabbra sikerült, mint az osztálytársaié. Nyolc éve szabadúszó, két együttesben énekel, játszotta már a drámairodalom legnagyobb szerepeit (Hamletet, Othellót, Liliomot, Don Juant), sőt, még Jászai Marit is egy monodrámában. Lerí róla, hogy maximalista, nem képes kompromisszumokat kötni és csak olyan produkciókban vesz részt, amikben hisz. Ragyogóan tudna nehézfiúkat játszani filmen. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Nyaranta jelentkező népszerű cikksorozatunkban önkényesen és szigorúan szubjektív kritériumok alapján döntjük el, hogy az adott napon szerintünk melyik színésznő a legszebb mind közül. Mai választottunk a bájosan gülüszemű 27 éves Lizzy Caplan, aki a Cloverfieldből és a True Blood című vámpíros tévésorozatból lehet ismerős.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0907/20090720lizzycapl1.jpg)
Jack Davenportnak a vérében van a kalózok iránti gyűlölet: nem érte be azzal, hogy A Karib-tenger kalózaiban Jack Sparrow-ra vadászott, most mindenféle trükkhöz folyamodik, hogy leszerelje az Északi-tengeren lazuló kalózrádiósokat. Elmeséljük, mit csinál, amikor kivételesen nem a tenger törvényen kívüli lakóival viaskodik.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0906/20090610jackdaven2.jpg)
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.