Ben Stillerrel szilvesztereztek az amerikaiak

Vágólapra másolva!
Erős decembert zárt az amerikai mozipiac: hiába végződött 2005 Narniával és King Konggal, a 2006-os decemberi összbevétel nagy sikerfilm nélkül is felülmúlta az egy évvel korábbit. Az év Ben Stiller és Will Smith sikerével zárult.
Vágólapra másolva!

Az év utolsó hétvégéjére nem tartogattak országos szintű premiert az amerikai filmforgalmazók, így a jegyeladási toplista múlt heti első két helyezettje meg tudta őrizni pozícióját. Az első helyen álló Éjszaka a múzeumban című Ben Stiller-vígjáték a négynapos hétvége során 46,7 millió dolláros bevételre tett szert, amellyel a film összbevétele tíz nap alatt már 125,8 millió. A boldogság nyomában című Will Smith-film 24,7 milliót tett hozzá az eddigi bevételeihez, így a kasszában eddig 103,7 millió gyűlt össze. Ez már sorozatban a hatodik Smith-film, amelynek bevétele átlépi a 100 milliós határt.

Harmadik helyre jött fel a múlt hétfőn lendületesen nyitó Dreamgirls, amely nyolc nap alatt összesen 41,6 milliót hozott. A Beyoncé Knowles, Jamie Foxx, Eddie Murphy és még jó pár afro-amerikai sztár főszereplésével készült musicalt még csak 852 moziban játsszák, és hogy sikere mennyire lesz tartós, az majd jövő hét végén derül ki, amikor 1800 mozira bővítik a vetítőhelyek számát.

A toplista negyedik helyén a december 15-én bemutatott Malac a pácban című mesefilm tartja magát 55,9 milliós eddigi összbevétellel, az ötödik helyen pedig Robert De Nirónak a CIA bugyraiba kalauzoló drámája, a The Good Shepherd áll 14,3 milliós hétvégi bevétellel, amely 1%-kal erősebb eredmény, mint a film múlt hétvégi nyitása volt.

A Rocky Balboa nem sokkal maradt le a De Niro-film mögött: 13,7 millióval foglalja el a lista hatodik helyét. A Rocky-sorozat hatodik része ugyan korántsem ígérkezik olyan sikeresnek, mint az első négy volt, de a 16 évvel ezelőtti ötödik epizódot (amerikai összbevétel: 41 m.) már le is körözte 13 nap alatt összegyűjtött 51,1 milliójával.