Amerika nem bír kiszállni a nyeregből

Vágólapra másolva!
Motoron száguldozó taták hódították meg az amerikai mozilátogatók szívét a hétvégén, a Hetedik rendezőjének új thrillere és Samuel L. Jackson drámája viszont csak mérsékelt érdeklődést váltott ki.
Vágólapra másolva!

Két hétig Nicolas Cage lángoló fejű motorosa uralkodott az amerikai mozipénztáraknál, most pedig egy másik bringás film, a Faterok motoron (hazai bemutató: április 19.) vette át a vezetést, mégpedig igencsak tekintélyes, az elvárásokat messze felülmúló 38 millió dolláros nyitással. A John Travolta, Tim Allen, Martin Lawrence és William H. Macy főszereplésével készült, 4100 moziteremben vetített roadmovie a harmadik legjobb márciusi indítást produkálta a Jégkorszak-filmek után.

A Hetedik rendezőjének, David Finchernek az új, Zodiákus című filmje 13,1 millióval a második helyen nyitott. A neves szereplőgárda - Jake Gyllenhaal, Mark Ruffalo, Robert Downey Jr. - úgy tűnik, nem gyakorolt elég nagy vonzerőt a nézőkre: ez a thriller Fincher eddigi leggyengébben induló alkotása. A rendező egyéni csúcsa egyébként a 2002-es Pánikszoba, amely 30 millióval nyitott.

A szellemlovas a harmadik helyre csúszott vissza 11,5 milliós hétvégi bevétellel, amellyel együtt 17 nap alatt a képregény-adaptáció összbevétele már 94,8 millió dollár.

Még egy országos bemutató volt a héten: a Black Snake Moan című dráma, amely egy szexfüggő lány (Christina Ricci) és egy istenhívő bluesénekes (Samuel L. Jackson) sajátos kapcsolatáról szól, amelynek részét képezi az is, hogy a férfi egy radiátorhoz láncolja a lányt, hogy megóvja a paráználkodástól. A közönség nem cuppant rá túlzottan a rendhagyó sztorira, és az 1252 moziban bemutatott alkotás csak 4 milliót hozott, amely a toplista 8. helyének megszerzéséhez volt elég.