Jason Statham Budapesten pörög

Vágólapra másolva!
Úgy fest, Jason Statham egyre jobban belakja az akciósztár-skatulyát, amibe A szállító-filmek révén belekerült: két éve a Crank - Felpörögve még csak 8896 nézőt ért a fővárosi mozikban, most viszont a Halálfutam című börtön-autóversenyes remake már 11 522 látogatóval szerezte meg könnyedén a vezető pozíciót a budapesti mozilátogatottsági lista élén. Hiába a 24 népszerűsége, Keifer Sutherland csak jócskán lemaradva kaparintotta meg a második helyezést: Tükrök című lagymatag horrorjára 5331-en voltak kíváncsiak.Jason Statham erősít a Halálfutam című filmbenA számos ismert magyar színész felvonultatása és a ronda, de figyelemfelkeltő Csuja Imrés plakát ellenére sem váltott ki nagyobb érdeklődést a Para című vígjáték: Fazakas Péter első filmjét csak 1835-en tekintették meg a hétvégén, azaz alig teljesített jobban, mint az elvileg sokkal szűkebb rétegnek szóló Delta (1716) egy hónappal ezelőtt. A film A nyomozó-hoz képest is haloványan teljesít: Gigor Attila humoros krimije a harmadik hétvégéjén jobb eredményt ért el (2246) a Pará-nál.
Vágólapra másolva!