Vin Diesel nálunk is jól nyomja

Vágólapra másolva!
Múlt hétfőn állapítottuk meg, hogy a tavasz beköszöntével drámaian csökkent a moziba járási kedv Magyarországon, de húsvét hétvégéjén Vin Diesel néhány családi film támogatásával képes volt visszacsábítani a nézőket a vetítőtermekbe. A múl hétvégi 60 ezres mélypont után most több mint 90 ezren mentek moziba, és ebben a hétfői eredmények még nincsenek is benne. A Halálos iram-ot 35 711-en tekintették meg, azaz az izmos sztár és a gyors kocsi kombinációja vonzóbbnak bizonyult még a hazánkban rendszerint legnagyobb népszerűségnek örvendő animációs (Szörnyek az űrlények ellen: 22 695 néző az első hétvégén) és a vicces-romantikus (Marley meg én: 31 152 néző az első hétvégén) műfajnál is.Jelenet a Halálos iram-bólMindazonáltal a szörnyek sem panaszkodhatnak: a film bevétele csak 23%-ot esett az előző hétvége óta, és most 17 679 nézővel a második helyen áll. Harmadik helyen nyitott az Egy boltkóros naplója 13 650 látogatóval, a Dragonball: Evolúció pedig az ötödik helyet szerezte meg 6635 nézővel. A negyedik helyen A Boszorkány-hegy tartja magát, szintén kismértékű, 25%-os bevételeséssel a megelőző hétvégéhez képest. A Papírrepülők című magyar tinifilm épp csak lemaradt a tízes toplistáról: 1184 nézőjével a 11. helyet és egy szolid kultfilmstátuszt célzott meg.
Vágólapra másolva!