A Magyarországon nem túl ismert, de az USA-ban hatalmas népszerűségnek örvendő Maurice Sendak-képeskönyvön alapuló Ahol a vadak várnak (Where the Wild Things Are) 32,5 millió dolláros bevétellel nyitott az észak-amerikai mozikban. A nagyméretű szőrmókokat felvonultató, kb. 75 millió dollárból készült kalandfilmet Spike Jonze rendezte, aki ezelőtt csak két kisebb költségvetésű filmet csinált, A John Malkovich menet-et és az Adaptáció-t. Utóbbinak egyébként világszerte összesen volt annyi a bevétele, mint amennyit az Ahol a vadak várnak egy hétvége alatt keresett. Az alkotást próbálták nem egyértelműen gyerekfilmként reklámozni, és úgy tűnik, a kampány bejött: a közönség 43%-át 18 éven felüliek tették ki, a családok aránya pedig csak 27% volt.
![]() |
| Jelenet az Ahol a vadak várnak-ból |
A toplista második helyén, szintén erősen nyitott a Törvénytisztelő polgár (Law Abiding Citizen, hazai bemutató: december 3.) című Gerard Butler-Jamie Foxx-thriller 21,3 milliós bevétellel. Harmadik helyen áll a most már 760 moziban vetített, miniköltségvetésű Paranormal Activity című horror, amelynek Blair Witch Project-szerű hihetetlen sikeréről már múlt héten is írtunk. A film szárnyalása folytatódik: most 20,2 milliót keresett, ami mozinkénti 26 530 dolláros igencsak ütős átlagot takar. Péntektől még több moziban bemutatják majd a filmet. Országos szinten kezdték még vetíteni a The Stepfather című thrillert, ami 12,3 milliót hozott és az ötödik helyet foglalja el. Mindezeknek köszönhetően nagyon erős hétvégét zárt az amerikai mozipiac, 40%-kal több bevétel képződött, mint a tavalyi év azonos hétvégéjén.
A még nem országos szinten vetített filmek közül továbbra is nagyon jól teljesít a Coen testvérek A Serious Man-je és az An Education is. Előbbit 82 moziban adták 10 488 dolláros átlagbevétellel, utóbbit pedig 19 moziban vetítik 14 000 dolláros átlaggal. Nem durrant viszont nagyot a New York, I Love You című romantikus szkeccsfilm, amely 119 moziban csak gyengécske 3126 dolláros átlagbevételt produkált. Egy moziban adták a Sundance-en a zsűri nagydíját elnyerő The Maid című chilei-mexikói drámát, ez 18 400 dollárt keresett.
A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):
1. Ahol a vadak várnak ($32,5/$32,5)
2. Törvénytisztelő polgár ($21,3/$21,3)
3. Paranormal Activity ($20,2/$33,7)
4. Páros mellékhatás ($17,9/$63,3)
5. The Stepfather ($12,3/$12,3)
6. Derült égből fasírt ($8,1/$108,3)
7. Zombieland ($7,8/$60,8)
8. Toy Story / Toy Story 2 ($3/$28,6)
9. Hasonmás ($1,9/$36,3)
10. The Invention of Lying ($1,9/$15,5)
Osvárt Andrea: Én képviselem a józan életet
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Én képviselem a józan életet
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Osvárt Andrea: Én képviselem a józan életet
Osvárt Andrea hetek óta Chilében forgatja az Aftershock című véres katasztrófafilmet a Motel-filmeket jegyző Eli Roth-szal. A hullafáradt színésznőt Skype-n értük utol ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.