Technikai problémák miatt csak ma kaptuk meg a végleges hétvégi mozilátogatottsági adatokat - illetve a majdnem véglegeseket, a Szuperbojz forgalmazója ugyanis nem hajlandó közölni a film országos nézettségi adatait. A fővárosi számmal viszont rendelkezünk, úgyhogy essünk is túl ezen mindjárt: Budapesten 3340 szerencsétlen áldozatot szedett a vígjátéknak titulált rémség (8. hely a toplistán). A szájhagyomány bizonyára gondoskodik majd róla, hogy jövő hétvégén sokkal kevesebben essenek abba a hibába, hogy beülnek a filmre.
![]() |
| Jelenet a Michael Jackson's This Is It-ből |
A toplista élén nyitott a Michael Jackson's This Is It, amit szerdától vetítettek. A hétvégén 38 368-an látták a zenés dokumentumfilmet, összesen pedig már 47 999-en. A pop királya a Fel-től orozta el az első helyet, de az animációs film is jól teljesít: bevétele csak 35%-ot csökkent az előző hétvégéhez képest és most is szerzett 25 171 nézőt. A premierfilmek közül Az időutazó felesége és a Gamer is felkerült a tízes toplistára: a romantikus dráma egy kicsivel lekörözte az akciófilmet (9428 vs. 8411 néző, 4. és 5. hely), de mivel előbbit 24 kópián forgalmazták, utóbbit pedig 15-ön, a relatív győzelem Gerard Butleré. Friss premier volt még a Fausta éneke című perui film is, amit 217-en láttak. Összesen 115 588 jegyet váltottak a magyar mozikba, ami csak 4%-os bevételcsökkenést jelent az előző, hosszú hétvégéhez képest.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.