90

[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

A Napfogyatkozás megdöntötte az éjféli vetítések rekordját

Bujdosó Bori|2010. 07. 01., 11:06|Utolsó módosítás:2010. 07. 01., 14:18|

Az Alkonyat - Napfogyatkozás máris rekordot döntött az USA-ban: a kedd éjféltől vetített film az éjszakai vetítéseken 30 millió dollárt kaszált, amivel lekörözte az eddigi rekordtartó Újhold-at, amely az első éjszaka 26,3 milliót keresett. Szerdán 4416 moziban mutatták be a filmet az Államokban, ami szintén rekord: eddig még egy film sem nyitott ennyi moziban egyszerre. A rekordtartó eddig a Vasember 2 volt, amelyet 4380 moziban mutattak be. Pénteken még több moziban kezdik majd vetíteni a Napfogyatkozás-t, de ez a rekord inkább csak érdekesség, mert, ami a vetítőtermek számát illeti, a film koránt sem rekorder. Az Újhold-at például egyszerre 8500 vetítőteremben adták, míg a Napfogyatkozás-t csak 7600 teremben vetítik (tehát több moziban mutatták be a filmet, de egy-egy moziban kevesebb teremben adják, mint az előző részt).

Forrás: [origo]
Kristen Stewart és Robert Pattinson az Alkonyat - Napfogyatkozás-ban

A Napfogyatkozás az előrejelzések szerint nagyon erős, de nem rekorddöntő hétvégét zár majd. Ez a hétvége az USA-ban hatnapos: a vasárnapra eső függetlenség napja miatt szerdától egészen hétfőig munkaszünet van. Legutóbb 2004-ben volt ilyen, akkor rekord is született: a Pókember 2 hat nap alatt 180,1 millió dollárt hozott, ami a jegyárak növekedését tekintetbe véve ma 230 milliónak felelne meg. A Napfogyatkozás-nak nincs esélye rá, hogy ekkora bevételt hozzon, de valószínűleg még az Újhold első hatnapos teljesítményét (178,9 m.) sem fogja elérni. A filmet gyártó Summit Entertainment 150 milliós bevételre számít.

A Box Office Mojo elemzése szerint ugyan nem lehetetlen, hogy a Napfogyatkozás végül nagyobb összbevétellel zár majd, mint az Újhold, ami összesen 296,6 milliót keresett az USA-ban, de ezt nem tartják túl valószínűnek, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ha egy folytatás ennyire hamar kerül mozikba az előző rész után, akkor a rajongói tábor nem cuppan rá annyira, mint ha pár évig váratják őket. Mi azért nem vagyunk benne biztosak, hogy ez a szabály az elképesztően lelkes és odaadó rajongótáborral rendelkező Alkonyat-sagára is áll.

Kiegészítés (2010.07.01. 14:15): A Deadline Hollywood blog friss híre szerint a Napfogyatkozás szerdán összesen 65 millió dollárt hozott az USA-ban, amivel minden idők legerősebb szerdai nyitását produkálta. A legerősebb nyitónap rekordja továbbra is az Újhold-é, amely nyitása napján (pénteken) 72 millió dollárt keresett.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
    Forrás: AFP Brad Pitt, a gyengéd gyilkos Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
    Forrás: Cannes Film Festival Meggyomroztak minket a Riviérán A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
    Forrás: AFP Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
    Forrás: UIP Dunafilm Angelina Jolie elélvez a laptopjától Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
    Forrás: Big Bang Media Nem a magyarok szúrták el A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
    Forrás: Big Bang Media Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
    Forrás: ecranlarge Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb? Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
    Forrás: InterCom Johnny Depp szájában megalvad a vér Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
    Forrás: AFP Ezek a szuperhősök nem hibátlanok Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
    Forrás: AFP Lokiról kiderült, hogy jó pasi Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Szárítógép AEG T 76280 AC- MOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, irányváltás funkció, B osztály, LCD kijelző, farmer, gyapjú, sportruha program…
129 900 Ft
80
100
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: tv2.sajtoszoba.tv Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

További adatok » Időjárás »