|
A vasárnapra eső július 4-e miatt háromnapos volt az Egyesült Államokban a hétvége, és ez igencsak jót tett a mozibevételeknek: az Alkonyat - Napfogyatkozás az előzetes elvárásoknak megfelelően erősen, Az utolsó léghajlító pedig az előrejelzéseket messze túlszárnyalva teljesített a mozikasszáknál. A hétvégén keletkezett összbevétel 18%-kal múlta felül a tavalyi év azonos hétvégéjének teljesítményét.
A rekordszámú - 4468 - moziban, de nem rekordszámú vetítőteremben vetített Napfogyatkozás szerdán nulla órakor került a mozikba, és hétfő estig összesen 175,3 millió dollárt hozott. Ez felülmúlja a Summit Entertainment elvárását (múlt héten úgy nyilatkoztak, hogy 150 milliós nyitásra számítanak), de megfelel annak az előrejelzésnek, hogy a film nem körözi le az Újhold első hatnapos teljesítményét. Igaz, ehhez nem sok hiányzott: a vámpír-saga előző része 178,9 milliót keresett hat nap alatt. A Napfogyatkozás-ra nem meglepő módon többségében nők voltak kíváncsiak, ők tették ki a közönség 65%-át.
A kritikusok ugyan utálták M. Night Shyamalan Az utolsó léghajlító-ját, de ez a közönséget egy cseppet sem érdekelte: az előre jelzett 40 millió körüli bevétel helyett a csütörtökön bemutatott film öt nap alatt 70,5 millió dollárt söpört be. Ezzel Shyamalan második legerősebben nyitó filmje lett a 2002-ben bemutatott Jelek után. Bár többségében a férfiak voltak kíváncsiak rá, a film elég sikeres volt a női nézők moziba csábításában is: a közönség 45%-át ők tették ki. Az összbevételt a 3D-s jegyeladások is megdobták. A korábbi premierek közül nagyon jól tartja magát a harmadik hete műsoron levő Toy Story 3, amelynek a bevétele csak 29%-ot esett az előző hétvégéhez képest, és összbevétele már 301,1 millió dollár. Ezzel máris a Pixar második legsikeresebb filmje, a 339,7 milliós összbevételű Némó nyomában után. A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Alkonyat - Napfogyatkozás ($82,5/$175,3) |
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Egy filmet sem utáltak még annyira az újságírók idén Cannes-ban, mint a Precious rendezőjének újdonságát, a The Paperboy-t. Pedig a felháborodás eltúlzott; amerikai ...
Brad Pitt, a gyengéd gyilkos
Az utóbbi időben szinte nincs is cannes-i filmfesztivál Brad Pitt nélkül. Tavalyi versenyfilmje Arany Pálmát nyert, Angelina Jolie-val a karján pedig évről évre őrületbe ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence! - nyomulnak a sztárok Cannes-ban
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell? Hogyan csempésszünk be cipőtartót egy premierre? Robert De Nirónál pisztoly van? Milyen magas ...
Meggyomroztak minket a Riviérán
A cannes-i filmfesztivál könyörtelenül lesújtott ránk: az első napokban már kaptunk nyugdíjas szexturizmust, ördögűzésbe fulladó leszbidrámát, őrületbe kergető ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Klipforgatás, turné: Megasztár kiesők tervei
Adrienn és Bozont már együtt él, Farkas Jenser Balázs jogsira hajt, dalt ír.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.