Daniel Craig és Rachel Weisz nem indította be a magyarokat

Vágólapra másolva!
A zord időjárás szokás szerint becsábította a magyarokat a moziba: a tíz legnépszerűbb filmre körülbelül 27 ezerrel több jegyet adtak el, mint az előző hétvégén. Ahogy Amerikában, nálunk is a Vasököl című, verekedő robotokkal dúsított családi dráma nyitott az első helyen: csütörtök óta 24 407-en voltak kíváncsiak Hugh Jackmanre és fémbarátaira.VasökölA másik friss bemutató, amelyik be tudta küzdeni magát a top tízbe az Álmok otthona című ijesztgetős film volt, bár a 17 kópián összehozott 6379 néző miatt biztos nem fognak pezsgőt bontani a forgalmazó munkatársai. A kritikusok kilencvenkét százaléka által gyűlölt, és a rendezője által megtagadott alkotással kapcsolatban minden bizonnyal csak annyit őriz majd meg az emlékezet, hogy ez volt az a film, amelynek a forgatása alatt összejött Daniel Craig és Rachel Weisz.Álmok otthonaTöretlen az érdeklődés azonban a Barátság extrákkal iránt, amelyben Justin Timberlake és Mila Kunis kísérletezik komplikációmentes szexuális kapcsolattal. A romantikus komédia 11 924-en új nézőt szerzett a hétvégén, ez csak hat százalékkal kevesebb, mint amennyien egy héttel ezelőtt látták. A Johnny English újratöltve még ennél is ügyesebben tartotta meg a nézőit: mindössze egy százalékot veszített a múlt heti számából, és az össznézettsége már 78 827-nél tart. A Hupikék törpikék-re viszont csak feleannyian ültek be, mint a múlt héten, de a 3D-s családi mozi már így is 168 982 fizető vendéget mondhat magáénak.Drive - Gázt!Őrült, dilis szerelemA tízes listát két Ryan Gosling-film zárja: a szótlan Ryanre (Drive) 3955-en ültek be, a sima modorú Ryan (Őrült, dilis szerelem) pedig 3911 embert csábított mozizásra. Közel két évvel a brit bemutató után a magyar mozikba is befutott a Harry Brown című dráma. A londoni külváros suhancai között rendet vágó Michael Caine-re nálunk első körben 1 932-en voltak kíváncsiak.A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Vasököl (24 407 / 24 407)2. Barátság extrákkal (11 924 / 60 493)3. Hupikék törpikék (11 040 / 168 982)4. Johnny English újratöltve (10 973 / 78 827)5. Álmok otthona (6 379 / 6 429)6. Végső állomás 5 (4 851 / 67 420)7. Csak tudnám, hogy csinálja (4 743 / 12 705)8. Elhurcolva (4 810 / 25 564)9. Drive - Gázt! (3 955 / 33 888)10. Őrült, dilis szerelem (3 911, 74 510)
Vágólapra másolva!