Egész Amerika halálra rémült - mozinézettség

paranormal activity 3
Vágólapra másolva!
A Parajelenségek 3 tarolt a hétvégén az amerikai mozikban: a horrorsorozat harmadik része 54 millió dollárt hozott három nap alatt, amivel minden idők legerősebben nyitó horrorja és minden idők legerősebb októberi premierje lett. Ráadásul a film mindössze 5 millió dollárba került. A második rész egy évvel ezelőtt 40,7 millióval nyitott, és mostanáig az tartotta a legjobban startoló horrorfilm rekordját.Paranormal Activity 3Változott némiképp a széria közönsége: a 25 év alattiak közül kevesebben voltak kíváncsiak erre a filmre, mint elődjeire, az idősebbek közül viszont többen beültek rá, talán a kedvező kritikák miatt. Furcsamódon a közvélemény-kutatások szerint a nézők csak hármas fölé osztályzatot ítéltek meg a filmnek, de, mint a Hollywood Reporter elemzője megjegyzi, a horrorfilmek általában nem kapnak magas osztályzatot.Negyedik részt jelenleg még nem tervez a Paramount stúdió, de sejthető, hogy ilyen eredmény után nem sokáig várat majd magára a folytatás. A Parajelenségek 3 az USA-n kívül is jól teljesített: összesen 26 milliót hozott a többi országból.A többi premierfilm elhasalt. A három testőr több mint háromezer moziból csak 8,8 milliót szedett össze - Milla Jovovich szerint azért, mert a stúdió nem reklámozta megfelelően a filmet, amit egyébként a férje, Paul W. S. Anderson rendezett. A jó hír számukra, hogy a film az USA-n kívül jól teljesít: már több, mint 50 milliót hozott.Milla Jovovich A három testőr-benAz amerikai közönség nem harapott rá Rowan Atkinsonra sem: a Johnny English újratöltve mindössze 3,8 milliót keresett. Az első rész 9 millióval nyitott az USA-ban, de a filmet gyártó Universal stúdió valószínűleg mégsem bánatos, mert a komédia más országokban már összesen 104,5 milliót keresett.Erősen indult a Martha Marcy May Marlene: négy moziban mutatták be az Elizabeth Olsen főszereplésével készült filmet, ami mozinként tekintélyes 34 500 dollárt jövedelmezett.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Paranormal Activity 3 ($54/$54) 2. Vasököl ($11,3/$67,2)3. Footloose ($10,9/$30,9) 4. A három testőr ($8,8/$8,8) 5. The Ides of March ($4,9/$29,2) 6. Delfines kaland ($4,2/$64,4) 7. Moneyball ($4,1/$63,7) 8. Johnny English újratöltve ($3,8/$3,8) 9. A dolog ($3,1/$14,1) 10. 50/50 ($2,8/$28,8)
Vágólapra másolva!