[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

90

Pókember csak csimpaszkodik

Bujdosó Bori|2012. 07. 16., 15:10|Utolsó módosítás:2012. 07. 16., 15:15|

Igaz, hogy a Jégkorszak 4 múlt hétvégén alacsonyabb nézőszámmal indult útjára, mint a sorozat második és harmadik része, viszont nagyon erősen tartja magát: az animációs filmre második hétvégéjén is még 89 164-en voltak kíváncsiak, összesen máris csaknem 240 ezren beültek rá.

Ez azt is jelenti, hogy a most 55 kópián mozikba került A csodálatos Pókember csak a második helyet szerezte meg a nézettségi toplistán 42 827 nézőjével. Ha rossznak nem is nevezhető ez a start, ahhoz képest annyira nem letaglózó, hogy az előző Pókember-sorozat befejező része 2007 májusában 42 kópiával 52 015 látogatót vonzott a bemutató hétvégéjén Magyarországon. Elsősorban ennek a két filmnek köszönhetően hétvégén a tíz legnépszerűbb filmre összesen több mint 180 ezer jegyet adtak el az országban.

Forrás: InterCom
A csodálatos pókember

Bemutatták még a Szauna Párizsban-t, amit kilenc helyen lehetett megnézni az országban, és 816 nézőig jutott, valamint a Bikanyak című Oscarra nevezett belga thrillert, amit országszerte tizennégy helyen vetítettek, de így is csak 640 nézőt tudott összekaparni.

A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):

1. Jégkorszak 4 (89 164 / 238 892)
2. A csodálatos pókember (42 827 / 42 827)
3. Madagaszkár 3 (17 257 / 270 268)
4. Prometheus (7652 / 196 245)
5. Várandósok (6378 / 77 893)
6. Men in Black 3 (4450 / 177 624)
7. StreetDance 2  (3750 / 21 268)
8. Hófehér és a vadász (4047 / 117 810)
9. Ideglelés Csernobilban (3508 / 30 600)
10. Felültetve (2088 / 6965)

Címlapsztori»

Fotó: Hektor Borzasztó, ha nem sikerül a film Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
    Fotó: Hektor Borzasztó, ha nem sikerül a film Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
    Fotó: Hektor Borzasztó, ha nem sikerül a film Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
    Forrás: AFP Csak egy rendes lány? Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
    Forrás: InterCom Én vagyok Gatsby Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
    Forrás: Budapest Film Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
    Fotó: Mudra László [origo] Őrült magyar komolyan gondolja Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
    Forrás: Fórum Hungary Ha gyűlölöd a popcornt Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Nem féltem, inkább ideges voltam Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
    Forrás: MTVA Temessük el végre Amélie-t! Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
    Forrás: InterCom Hollywood ledobja milliárdos bombáit A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
    Forrás: ADS Service Az is csoda, hogy még élek Brian de Palma szerint egy nagy művésztől nem várható el, hogy barátságos nagybácsi legyen, és ő ehhez is tartotta magát interjúnk alatt. Hollywood 72 éves ...
    Forrás: AFP Hollywood benyal Kínának Tarantino simán hagyja, hogy kínai cenzorok szabják át a filmjét, Robert Downey Jr. Pekingben bohóckodik, Michael Bay kínai valóságshow-ban választ szereplőket a ...
    Forrás: Fórum Hungary Vasember most menő igazán A Vasember 3-ban Robert Downey Jr. minden eddiginél szórakoztatóbb Tony Stark, az akciójelenetek pedig újszerűek és dinamikusak. Shane Black, aki egyszer már ...
AEG F 88009 MOP mosogatógép az eluxshop.hu-tólInverter motor, ProClean alsó szórókar, LCD kijelző, érintőkapcsolós vezérlés, éjszakai üzemmód Zajszint: 39 dB(A)
149 900 Ft
80
100
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: MTI/Jörg Carstensen Sokkal többen nézték ByeAlexet Hamis volt, de a Compact Disco döntőjét tavaly nem követték ennyien.
Forrás: Budapest100 Emberek ugrálnak Budapest tetőin Budapest 100 videójában a Széchenyi fürdőt és hőerőművet veszik be.
Forrás: Ruben van der Vleuten Saját útját filmezte végig egy csomag Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10