[origo] filmklub> !ALROVAT_NEVE

90

Ben Stiller hiába kommandózik

Szécsi Jusztina|2012. 07. 30., 14:03|

Bár A sötét lovag - Felemelkedés a coloradói mészárlás tragédiája ellenére is minden idők harmadik legjobb nyitását érte el a múlt héten, a második hétvégére már csaknem 60%-kal visszaesett a teljesítménye. Természetesen még így sincs ok az aggodalomra a készítők részéről, hiszen a film jelenlegi összbevétele az USA-ban már 290 millió dollárnál jár. A nyár hátralévő részére a szakértők stabil pozíciót jósolnak az új Batman-filmnek a mozikban, hiszen ezen a héten sem akadtak komoly riválisai az újonnan bemutatott filmek között.

Forrás: InterCom
A sötét lovag - Felemelkedés

A Ben Stiller és Vince Vaugh nevével fémjelzett Kertvárosi kommandó (The Watch) az első hétvégéjén mindösszesen 13 millió dollárt hozott, ami elsősorban a korhatáros komédia és a sci-fi műfajok nem túl népszerű párosításának tudható be.

Forrás: InterCom
Kertvárosi kommandó

A 2006-ban a Disney által indított Step Up-sorozat negyedik része is csupán alig több mint a harmadát tudta behozni a 33 milliós költségvetésének, ami egyúttal a franchise eddigi leggyengébb nyitását jelenti.

A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. A sötét lovag - Felemelkedés (64,1/289,1)
2. Jégkorszak 4 (13,3/114,8)
3. Kertvárosi kommandó (13,0/13,0)
4. Step Up 4: Forradalom (11,8/11,8)
5. Ted (7,4/193,7)
6. A csodálatos Pókember (6,8/242,1)
7. Merida, a bátor (4,2/217,3)
8. Magic Mike (2,6/107,6)
9. Savages (1,8/43,9)
10. Holdfény királyság (1,4/38,6)

Címlapsztori»

Forrás: HBO Túl meleg Hollywoodnak Steven Soderbergh az első filmjével, a Szex, hazugság, videóval Arany Pálmát nyert 1989-ben, így stílusos, hogy visszavonulása előtti utolsó filmje is Cannes-ban ...
    Forrás: HBO Túl meleg Hollywoodnak Steven Soderbergh az első filmjével, a Szex, hazugság, videóval Arany Pálmát nyert 1989-ben, így stílusos, hogy visszavonulása előtti utolsó filmje is Cannes-ban ...
    Forrás: HBO Túl meleg Hollywoodnak Steven Soderbergh az első filmjével, a Szex, hazugság, videóval Arany Pálmát nyert 1989-ben, így stílusos, hogy visszavonulása előtti utolsó filmje is Cannes-ban ...
    Forrás: UIP Dunafilm Meggörbül a tér, annyira vagány J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
    Fotó: Hektor Borzasztó, ha nem sikerül a film Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
    Forrás: AFP Csak egy rendes lány? Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
    Forrás: InterCom Én vagyok Gatsby Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
    Forrás: Budapest Film Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
    Fotó: Mudra László [origo] Őrült magyar komolyan gondolja Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
    Forrás: Fórum Hungary Ha gyűlölöd a popcornt Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Nem féltem, inkább ideges voltam Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
    Forrás: MTVA Temessük el végre Amélie-t! Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
    Forrás: InterCom Hollywood ledobja milliárdos bombáit A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
    Forrás: ADS Service Az is csoda, hogy még élek Brian de Palma szerint egy nagy művésztől nem várható el, hogy barátságos nagybácsi legyen, és ő ehhez is tartotta magát interjúnk alatt. Hollywood 72 éves ...
Electrolux ESL 63010 beépíthető mosogatógép a eluxshop.hu-tól12 teríték, AAA osztály, teljesen integrált kivitel, Aqua Control, LED kijelző, állítható felső kosár
75 900 Ft

24 óra hírei »

80
100
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: Viasat3 Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében.
Fotó: Pályi Zsófia [origo] Valamit piszkosul akar Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.
Forrás: Ruben van der Vleuten Saját útját filmezte végig egy csomag Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10