A legutóbbi katasztrófális hétvégéhez képest 25 százalékos emelkedést produkáltak az amerikai mozik bevételei az elmúlt három napban, de helyzet továbbra is siralmas: ez volt a második leggyengébb hétvége idén, tavaly ugyanilyenkorhoz képest pedig 18 százalékos a visszaesés. Milla Jovovich zombis akciósorozatának ötödik részére, A kaptár: Megtorlás-ra 21,1 millió dollárért váltott jegyet a közönség. Ez az eredmény némileg elmarad a széria korábbi két részének nyitóhétvégéjétől, de valószínűleg nem csüggednek a Sony pénzügyesei, mert A kaptár-filmek egyre inkább az Amerikán kívüli területekről gyűjtik a bevételük nagy részét (például a két éve bemutatott A kaptár: Túlvilág a 60 milliós amerikai bevétel mellé 236 milliót szerzett be a nemzetközi piacról).
![]() |
| A kaptár: Megtorlás |
A Némó nyomában című animációs film 3D-s változata szintén múlt pénteken került az amerikai mozikba. A kilenc évvel ezelőtt készült, mára gyakorlatilag klasszikussá nemesedett film új változata 17,5 millió dollárral nyitott. Januárban körülbelül ugyanennyivel indított A Szépség és a Szörnyeteg térhatású verziója, amíg Az Oroszlánkirály tavaly ilyenkor 30 millió dollár fölötti hétvégével kezdte háromdimenziós bemutatkozását.
![]() |
| Némó nyomában |
A hétvégi premierek közé tartozó The Master című dráma, amely két jelentős díjat is kapott a velencei filmfesztiválon, és csak egy bizarr szabály miatt maradt le a fődíjról. A szcientológiai egyház alapítójára hajazó karizmatikus szektavezér (Philip Seymour Hoffman) és vonakodó tanítványának (Joaquin Phoenix) kapcsolatáról szóló alkotás új művészmozis rekordot állított be. A New Yorkban és Los Angelesben mindössze öt moziban játszott film 730 ezer dollárt keresett, vagyis átlagban mozinként közel 146 ezer dollárt. A korábbi csúcsot a májusban bemutatott Holdfény királyság tartotta mozinként 130 ezer dolláros hétvégi átlaggal.
![]() |
| The Master |
Nicolas Cage Stolen című új akciófilmjét közel harmincszor annyi moziban játszották, mint a The Master-t, de így is csak 204 ezer dollárt sikerült összegereblyéznie. Channing Tatumnak szintén csalodást hozott ez a hétvége: a 32 éves színész idén már három olyan filmben játszott főszerepet (Fogadom, 21 Jump Street - A kopasz osztag, Magic Mike), amelyik 100 millió dollár felett teljesített, azonban a 10 Years című frissen bemutatott vígjátékát nem kísérte kiemelkedő érdeklődés. Három moziban mindössze 23 300 dollárt jövedelmezett.
A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):
1. A Kaptár: Megtorlás ($21,1/$21,1)
2. Némó nyomában 3D ($17,5/$357,2)
3. Démoni doboz ($5,8/$41,2)
4. Fékezhetetlen ($4,2/$30,1)
5. ParaNorman ($3,0/$49,3)
6. A feláldozhatók 2 ($3,0/$80,3)
7. The Words ($2,9/$9,2)
8. A Bourne hagyaték ($2,9/$107,8)
9. Timothy Green különös élete ($2,5/$46,3)
10. Képtelen kampány ($2,4/$82,9)
Melyik a legjobb Ryan Gosling?
Most, hogy Cannes-ban bemutatták Ryan Gosling és Nicholas Windig Refn közös új filmjét, Az irgalmatlan-t is, egy időre biztosan le kell mondanunk a filmezéstől a ...
Melyik a legjobb Ryan Gosling?
Most, hogy Cannes-ban bemutatták Ryan Gosling és Nicholas Windig Refn közös új filmjét, Az irgalmatlan-t is, egy időre biztosan le kell mondanunk a filmezéstől a ...
Melyik a legjobb Ryan Gosling?
Most, hogy Cannes-ban bemutatták Ryan Gosling és Nicholas Windig Refn közös új filmjét, Az irgalmatlan-t is, egy időre biztosan le kell mondanunk a filmezéstől a ...
Túl meleg Hollywoodnak
Steven Soderbergh az első filmjével, a Szex, hazugság, videóval Arany Pálmát nyert 1989-ben, így stílusos, hogy visszavonulása előtti utolsó filmje is Cannes-ban ...
Meggörbül a tér, annyira vagány
J.J. Abrams ott folytatta a Sötétségben - Star Trekkel az Űrszekerek-univerzum újjáépítését, ahol a 2009-es újratöltött első rész végén abbahagyta, és ismét egy ...
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely operatőr 2006-ban a Taxidermiával, idén a Miele című olasz filmmel szerepelt a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában. Az [origo]-nak adott ...
Csak egy rendes lány?
Emma Watsont sokan még most is a Harry Potter-filmek stréber, aranyoska Hermionéjával azonosítják, de a huszonhárom éves színésznő kezdi kinőni a jókislány-szerepkört. ...
Én vagyok Gatsby
Aki mesterművet várt, magára vessen, aki pedig egy új Moulin Rouge!-t, örüljön, hogy nem kapta meg. Baz Luhrmann A nagy Gatsby-je nagyon tisztességes, szinte minden ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
A szerdán kezdődő 66. cannes-i filmfesztiválon újra eláll majd a lélegzetünk Ryan Goslingtól, zenélő vámpírokat és meleg Matt Damont bámulunk, Alec Baldwin segítségével ...
Őrült magyar komolyan gondolja
Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem ...
Ha gyűlölöd a popcornt
Azok sem maradnak néznivaló nélkül a nyáron, akiket hidegen hagynak a szuperhősök, a képregényfigurák és a hatalmas robbanások. Hiszen Jude Law begyógyszerezi Rooney ...
Nem féltem, inkább ideges voltam
Feltörekvő német színésznő, aki 19 évesen, első főszerepével már egy sereg díjat begyűjtött: a szép arcú Saskia Rosendahl a Titanic fődíját elnyerő Lore című filmben ...
Temessük el végre Amélie-t!
Az új évezred első éveinek legjobb filmjei közül kettő is eszünkbe juthat a Tajtékos napokról, hiszen Audrey Tautounak az Amélie csodálatos életét, Michel Gondry ...
Hollywood ledobja milliárdos bombáit
A filmforgalmazók minden bizonnyal esős nyárban reménykednek, mert csak folytatásból vagy tucatnyit küldenek a mozikba, köztük Superman, Kirk kapitány, Adam Sandler, a ...
Vujity Tvrtkón keresztül üzent Szebeni
A káromkodás miatt az MTVA-tól elbocsátott híradós búcsúlevelét megírta.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.