A kutyát sem érdekli az új Dredd

Vágólapra másolva!
Gyenge hétvégét zárt az amerikai mozipiac: a három legjobban teljesítő film egyenként csak kb. 13 millió dollárt hozott. Bevételi eredményeik annyira közel vannak egymáshoz, hogy a végső számok beérkezéséig nem biztosak a helyezések, de az előzetes eredmények szerint Az őrjárat vége (The End of Watch, hazai premier: október 11.) című, Jake Gyllenhaal főszereplésével készült rendőrös thriller áll az első helyen 13 millió dolláros bevétellel. Nagyjából ugyanennyit hozott a House at the End of the Street című horror, ami Az éhezők viadala sztárjával, Jennifer Lawrence-szel viszonylag sikeresen bevonzotta a fiatal női nézőket.Karl Urban a Dredd-benKicsivel lemaradva valószínűleg a harmadik a listán a Clint Eastwood, Amy Adams és Justin Timberlake főszereplésével készült Trouble with the Curve című baseballfilm. Eastwood nem meglepő módon az idősebb közönséget mozgósította: a nézők fele ötven év feletti volt.A hétvége brutális bukása a Dredd című sci-finek jutott: a 2506 moziban vetített, kb. 50 millió dollárból készült vizuális tobzódás mindössze 6,3 milliót termelt. A gyenge eredmény miatt a film Magyarországon nem is kerül majd mozikba, valószínűleg DVD-n hozzák ki jövőre. A Dredd mögött áll a listán Paul Thomas Anderson The Master című, Velencében díjazott filmje, ami viszont nagyon jól teljesít: még csak 788 moziban játsszák, de 5 milliót hozott. A The Perks of Being a Wallflower című Emma Watson-féle tinifilmet négy helyen kezdték adni erős, 61 ezer dolláros vetítési átlag mellett.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Az őrjárat vége ($13/$13) 2. House at the End of The Street ($13/$13) 3. Trouble with the Curve ($12,7/$12,7) 4. Finding Nemo 3D ($9,4/$29,9) 5. A kaptár - Megtorlás ($6,7/$33,5) 6. Dredd ($6,3/$6,3) 7. The Master ($5/$6,1) 8. Démoni doboz ($2,6/$45,7)9. Fékezhetetlen ($2,3/$34,5) 10. ParaNorman ($2,3/$52,6)
Vágólapra másolva!