Már ötvenezren látták a Liza, a rókatündért

Liza, a rókatündér
Vágólapra másolva!
A Parkoló és a Mancs csúfos bukása után nagyon kellett már a jó hír a magyar filmek szurkolóinak. Ujj Mészáros Károly abszurd romantikus vígjátéka, a Liza a rókatündér ugyan nem robbantott kasszát a nyitóhétvégéjén, de az eksztatikus kritikák és a pozitív nézői visszajelzések megtették a hatásukat. Szokatlan módon egy hét elteltével egyre csak többen váltottak jegyet a filmre, és csupán húsz nappal a február 19-i premier után elérte az ötvenezres össznézőszámot.Ezzel az eredménnyel a Liza, a rókatündér máris a Vajna-korszak ötödik legsikeresebb filmje a Coming out, a Megdönteni Hajnal Tímeát, a Swing és VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan után.Balsai Móni és David Sakurai a Liza, a rókatündér című filmbenForrás: A Company HungarymiddleAz abszurd komédia - amit ujjongó kritikánkban zseniális kis semmiségnek és bohókás ötletkavalkádnak neveztünk - a múlt héten erősen indította a nemzetközi körútját is: a portugál Fantasporto filmfesztiválon elvitte a fődíjat és a legjobb vizuális effektekért járó díjat, a jövő héten az oszakai filmfesztiválon pedig kiderül, mit szól hozzá a japán közönség.Hol lehet megnézni a filmet?Budapesten a héten a Cinema City: Allee, Aréna, Campona, Duna Plaza, MOM Park, Westend, Palace Mammut, továbbá az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin Budapest Filmpalota, a Művész, a Puskin mozi, a Tabán Kinotéka, a Toldi, a Sugár valamit a Pólus mozi játssza a filmet, a Palace Mammut angol felirattal is.Országosan jelenleg a Cinema City Alba, Debrecen, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szeged műsorán szerepel, továbbá a Barátság klubmozi Székesfehérvárott, a Center mozi Békéscsabán, a Makk Kálmán mozi Berettyóújfaluban, a Művészetek Háza Miskolcon, a P’Art mozi Szentendrén, a Savaria mozi Szombathelyen, a Turul mozi Szarvason, valamint a kecskeméti Otthon mozi is vetíti. Utóbbiban március 22-én a 16 órai vetítés után a közönség találkozhat majd Ujj Mészáros Károly rendezővel, valamint Gubik Ágival és Schmied Zoltánnal.
Vágólapra másolva!