George Clooney sármjával mégsem lehet mindent eladni

George Clooney
Vágólapra másolva!
Nemcsak Magyarországon, hanem Amerikában is hosszú hétvége volt, a tengerentúli nézők azonban nem árasztották el a mozikat, 2001 óta nem váltottak ennyire kevés jegyet a Memorial Day hétvégéjén. Két éve a Halálos iramban hatodik része ($97,4), múlt évben az X-Men: Az eljövendő múlt napjai ($110,6) csődítette be az embereket. A George Clooney főszereplésével készült Holnapolisz-nak kellett volna kasszát robbantania idén, de várakozásokon alul teljesített. Péntektől vasárnapig 33 milliót szedett össze a jósolt 40 millió helyett, a hétfői nappal együtt pedig 41,7 milliónál áll a várt 50 millió helyett a 190 millióból készült sci-fi. Jobbára csak olyan bukásként elkönyvelt látványfilmeket sikerült felülmúlnia, mint a John Carter vagy Az óriásölő.George Clooney a Holnapolisz című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleon30002000Az Amerikán kívüli piacokon sem vitézkedik a Holnapolisz. Hatvanöt országban debütált, és 26,7 milliót tudott összeszedni. A Holnapolisz gyenge fogadtatása – a film minőségétől függetlenül – azért sajnálatos, mert idén nyáron ez az egyetlen látványfilm, amely nem folytatás, remake vagy reboot.A Tökéletes hang 2 ellenben álomszerűen teljesít, másfél hét alatt – hétfőt beleszámítva - 117,3 millió dollárt termelt. Az új Mad Max sem panaszkodhat, 95 millió folyt be eddig az amerikai mozik pénztáraiba, a világ többi részén pedig 124,3 milliót gyűjtött a magas korhatárral kockáztató, 150 millióból készült akciófilm. A kísérletet sikeresnek tekintik a Warnernél, már a következő rész címét is lehet tudni.A Poltergeist című klasszikus horrorfilm remake-je azt hozta, amit vártak tőle, negyedik helyen nyitott és 22,6 milliót szedett össze. A jobbára negatív kritikák tehát nem befolyásolták érdemben a film fogadtatását. A Távol a zajgó tömegtől című kosztümös romantikus dráma alig észrevehetően, de kapaszkodik felfelé: előző héten a tízedik legnézettebb film volt, most már a kilencedik helyen áll.Carey Mulligan a Távol a zajgó tömegtől című filmbenForrás: InterCommiddleoff858536A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Holnapolisz ($33 / $33)2. Tökéletes hang 2 ($30,8 / $109,6)3. Mad Max – A harag útja ($24,8 / $88,3)4. Poltergeist (2015) ($22,6 / $22,6)5. Bosszúállók: Ultron kora ($21,7 / $404,9)6. Adaline varázslatos élete ($15 / $39,9)7. Csábítunk és védünk ($5,8 / $29,1)8. Halálos iramban 7 ($2,2 / $347,1)9. Távol a zajgó tömegtől ($2,2 / $5,4)10. A pláza ásza Vegasban ($1,9 / $65,7)
Vágólapra másolva!