Rengeteg pénzt bukik a stúdió a Szellemirtókon

Szellemirtók
Vágólapra másolva!
A Szellemirtók debütálásakor nagy mellénnyel még azt nyilatkozta a Sony egyik vezetője, hogy bár a hivatalos bejelentés még nem történt meg, de semmi kétsége nincs afelől, hogy folytatást is készítenek majd a filmhez. Melissa McCarthy és három társának a szellemvadászata azonban durván alulteljesített a pénztáraknál, a produkcióhoz közel álló források szerint 75 millió dolláros vesztességgel zárja majd a mozis pályafutását. Ennek fényében valószínűtlenné vált, hogy a Sony megkockáztatna egy második részt. Melissa McCarthy, Kate McKinnon, Kristen Wiig és Leslie Jones a Szellemirtók című filmbenForrás: InterCommiddleon30002003 Paul Feig filmje a legfrissebb adatok szerint világszinten 180,9 millió dollárt gyűjtött, ami nagyon kevés ahhoz képest, hogy 144 millióba került az elkészítése, és ezen felül még komoly pénzeket fektettek a reklámkampányba. Körülbelül 225 millióig juthat el a Szellemirtók a mozikban, ami nagy baj a gyártó cégek szempontjából, ugyanis a stúdió korábbi közlése alapján 300 millió dollár bevétel kellett volna ahhoz, hogy a Szellemirtók ne legyen veszteséges vállalkozás. Slimer a Szellemirtók című filmbenForrás: InterCommiddleon1000643 A veszteség a Sony és a Village Roadshow között fog eloszlani, mivel együtt finanszírozták a produkciót. A Sony így 50 milliós mínuszt könyvelhet majd el. A Variety és a The Hollywood Reporter is szembesítette a céget ezekkel a kalkulációkkal, amely mindkét szaklapnak azt reagálta, hogy a veszteség jelentősen kisebb lesz ennél. Többek között az ajándéktárgyak eladásában, a filmhez kapcsolódó egyéb szórakoztatóipari vállalkozásaikban bíznak: a New York-i Madame Tussauds múzeumban Szellemirtók-kiállítás, Dubaiban pedig Szellemirtók-vidámpark nyílt. Ezek valóban sok pénzt hozhatnak a Sony konyhájára, de amikor egy film bevételi adatait vizsgáljuk, akkor hagyományosan csak a mozikból befolyó pénzt vesszük számításba. Melissa McCarthy és Chris Hemsworth a Szellemirtók című filmbenForrás: InterCommiddleon30002004 A Sony hivatalosan még nem erősítette meg, hogy nem készít több élőszereplős Szellemirtók-filmet, de a Variety-nek a projekt lefújásáról beszélt egy bennfentes forrás. Azt állítja, hogy a Sony legközelebb egy animációs filmben akarja feltámasztani a szellemirtókat. Csak remélni tudjuk, hogy a szuperprodukció bukásából nem azt a hamis tanulságot szűrik le a stúdiók, hogy nem szabad nők főszereplésével nyári popcornfilmet készíteni. Ez a négy vagány csaj jobb Szellemirtók-filmet érdemelt volnahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160801-ez-a-negy-vagany-csaj-jobb-szellemirtok-filmet-erdemelt-volna-kristen-wiig-melissa-mccarthy.htmlA Szellemirtók taszítja a magyarokat, mint vámpírt a szenteltvízhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160802-a-szellemirtok-ugy-taszitotta-a-magyarokat-mint-a-lepra-boxoffice-jason-bourne-matt-damon.htmlAz új Szellemirtók nem tarolta le a világothttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160718-amerikai-boxoffice-szellemirtok-a-kis-kedvencek-titkos-elete-szenilla-nyomaban.html
Vágólapra másolva!