Eddie Murphy csak egyszer bukott ennél nagyobbat

2016.09.19. 17:30

A kiszivárogtató katona és a boszorkányvadászok sem bírtak el a hős pilótával az amerikai mozikban a hétvégén. A Bridget Jones harmadik része és a Snowden is csúnyán leszerepelt, de a legjobban Eddie Murphy égett be.

Eddie Murphy, a nyolcvanas évek egyik legnagyobb filmsztárja négy éves kihagyás után tért vissza a mozikba Mr. Church című drámával. A komikus azt nyilatkozta, hogy azért utalta ki magának ezt a hosszú pihenőt, mert a közönségnek már egy kicsit csömöre lehet tőle, de úgy tűnik, még egy darabig meglettek volna nélküle, mert a Mr. Church a színész karrierjének második legcsúfosabb bukását produkálta.

Eddie Murphy a Mr. Church című filmbenForrás: Darren Michaels, SMPSP for Cinelou Films © 2014.

Az első továbbra is a Pluto Nash - Hold volt, hol nem volt... című borzalmas sci-fi komédia, ami a százmilliós dolláros költségvetéséből mindössze 4,4 milliót tudott összeszedni az amerikai mozipénztáraknál. A Mr. Church 407 ezer dolláros hétvégi bevételét nem lehet összevetni a színész korábbi nyitásaival, mert a filmet csak 354 moziban mutatták be, Murphy produkciói pedig két-háromezer moziban szoktak indulni, de árulkodó az új film siralmasan gyenge vetítési átlaga. A Mr. Church mozinként 1 150 dollárt csinált, Murphy 34 éves karrierjében pedig eddig egyedül a Pluto Nash ért el ennél is kevesebbet a nyitóhétvégéjén.

Tom Hanksnek három kihívója is akadt, de Bridget Jones, Edward Snowden és az erdőben boszorkánytól rettegő egyetemisták sem tudták megszorongatni a hős pilótát megformáló Oscar-díjas színészt. A Sully – Csoda a Hudson folyón második hétvégéjén is az első helyen végzett az amerikai mozikban, és összesen már 70 millió dollárnál tart. Napok kérdése, és lehagyja Tom Hanks előző nagy sikerét, a 72 millióig jutó Kémek hídjá-t.

Tom Hanks a Sully című filmbenForrás: InterCom

A három széleskörű premier közül az Ideglelés – Blair Witch Project folytatása, a Blair Witch szerezte meg a második helyet. Az eredeti, amatőr kamerás felvételekből összeálló film akkora sikert aratott, hogy egy külön alműfajt indított el a horroron belül, a mostani rész viszont a várakozások alatt szerepelt. A legoptimistább becslések 20 millió környékére taksálták a nyitóhétvégéjét, ehhez képest mindössze 9,7 milliót gyűjtött a film.

Blair Witch mindössze 5 millióba került, így veszteséges biztosan nem lesz a produkció, de az első rész bombasikerének sem fog a nyomába érni. Az 1999-ben készült Ideglelés 140 millió dollárt gyűjtött az amerikai mozikban.

Callie Hernandez a Blair Witch című filmbenForrás: Lionsgate

Bridget Jones babát vár-tól a sorozat legjobb nyitóhétvégéjét várták a tengerentúlon, de a 10,7 millióval elrajtoló Bridget Jones naplójá-t és a 8,7 milliót gyűjtő második részt is alulmúlva, mindössze 8,2 millióval zárta az első három napját. A meglepően pozitív kritikák nem idézték elő tömeges vándorlást a mozikba, az eddigi epizódokhoz hasonlóan most is az Amerikán kívüli világból fog befolyni a bevétel jelentős része (Angliában például tarolt a film). A nézők 79 százaléka volt nő és 72 százalékuk volt 35 évnél idősebb.

Colin Firth, Renée Zellweger és Patrick Dempsey a Bridget Jones babát vár című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Oliver Stone Snowden-filmje járt a legrosszabbul a három nagy premier közül, a nyolcmilliós nyitóhétvége csak a toplista negyedik helyére volt elég. A Született gyilkosok hetvenéves rendezőjének utoljára 1997-ben volt ennél is rosszabb bemutatója, az U Turn – Halálkanyar 2,7 millió dollárral startolt el. A két legutóbbi filmje is sokkal jobban szerepelt a mozikban, a Tőzsdecápák második része 19 millió dollárt, a Vadállatok pedig 16 milliót hozott az első hétvégén.

A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. Sully – Csoda a Hudson folyón ($22 / $70,5)
2. Blair Witch ($9,7 / $9,7)
3. Bridget Jones babát vár ($8,2 / $8,2)
4. Snowden ($8 / $8)
5. Vaksötét ($5,6 / $75,3)
6. When the Bough Breaks ($5,5 / $22,7)
7. Suicide Squad - Öngyilkos osztag ($4,7 / $313,8)
8. The Wild Life ($2,7 / $6,7)
9. Kubo és a varázshúrok ($2,5 / $44,2)
10. Elliott, a sárkány ($2 / $72,8)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK